Május 28-án tartotta négyévente kötelező tisztújítását a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség. Elnöknek – az előző három ciklus után ismét – Fekete Józsefet választották.
A megyei vezetőség szereplőit a Magyar Kézilabda Szövetségnél nyilvántartott megyei egyesületek képviselői választják ki. Az összesen 22 voksolásra jogosult klub közül 18 jelent meg a szavazáson. Döntésük értelmében az elkövetkező négy évben is Fekete József irányítja a szövetség munkáját elnökként. Balogh László a Szegedi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézet vezetője lesz az alelnök, míg az öt elnökségi tag posztját Marosán György, Nádasdy Tamás, Tóth Károly, Szögi Nándor és Kovács Zsolt töltik be. A felügyelőbizottságot Szilvás László, Fekete György és Dankó Ervin alkotják.
„Amikor a testület megújul, mindig azt várják tőle, hogy új lendületet kapjon, és a kikerülők helyére olyanok jussanak be, akik tudnak tenni a megyei szövetségért. Fontos, hogy ezt a feladatot, amelyet társadalmi munkában végzünk, teljes mellszélességgel tudjuk folytatni, illetve eredményesebben is” – fogalmazott portálunknak Fekete József.
Hozzátette, örömteli a megyei egyesületek idei sikerhalmozása, hiszen például a Pick Szeged megnyerte a férfi EHF-kupát, az SZKKSE feljutott a női NB I-be, míg az SZTE csapata aranyérmet szerzett az egyetemi bajnokságban. „Nagyon eredményes szezon áll mögöttünk. A megyei szövetség munkája oly’ módon tud megjelenni ezekben a sikerekben, hogy mi alapvetően szolgáltatunk az egyesületeknek: segítünk megszervezni a rendezvényeiket, intézzük a bíróküldést a mérkőzésekre, kiállítjuk az igazolásokat, stb. Az a célunk, hogy ezt a sokrétű szolgáltatáskört minél gyorsabban, pontosabban és jól végezzük. Hogy ez mennyire sikerül, azt talán hűen tükrözi, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a Csongrád megyei alszövetségét az öt legjobb között tartja számon az országban. Mindent megteszünk azért, hogy ebből a színvonalból ne adjunk alább, sőt, még előrébb tudjunk lépni a jövőben” – mondta az újraválasztott elnök.