Közélet

Hende: nem halasztható a haditechnikai eszközök cseréje

Hende: nem halasztható a haditechnikai eszközök cseréje

2014. június 10., kedd
Hende: nem halasztható a haditechnikai eszközök cseréje
vasutihadgyakorlat_013_bcs

Nem halasztható a honvédség haditechnikai eszközeinek cseréje - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A honvédelmi miniszter kiemelte: az európai biztonsági térben - s a világ más részein egyaránt - drámai változások zajlanak, komoly katonai mozgások vannak. Véget ért annak az illúziónak a kora, amely Magyarország közvetlen környezetében elképzelhetetlennek tartott egy katonai konfliktust. Utalva az ukrajnai válságra, kiemelte, erős jelzés, ami most tőlünk keletre történik.

Hende Csaba

kitért arra is, hogy - készülve a szeptemberi NATO-csúcstalálkozóra - a szövetség védelmi és külügyminiszterei, vezető szervei intenzíven dolgoznak azon, hogy a jelenlegi helyzetben milyen konkrét válaszokra, valamint megerősítő, elővigyázatossági intézkedésekre van szükség. Ez pótlólagos ráfordításokat is követel majd - tette hozzá. Kifejtette: a magyar haderő - a Gripeneket leszámítva - nagyrészt kifutó, elavult szovjet haditechnikai eszközökkel rendelkezik. Ezek a következő években tömegesen, egyszerre válhatnak majd használhatatlanná. Ezért 2012-ben elkészítettek egy tízéves tervet arról, hogy milyen fejlesztésekre van szükség - tette hozzá. A fejlesztésekhez kormány garantált forrást rendelt, 2016-tól a GDP 0,1 százalékával növelik a honvédelmi költségvetést. Ez nyújt fedezetet arra, hogy a legfontosabb cseréket, beruházásokat, fejlesztéseket végre tudják hajtani - jelentette ki. 2022-ben már egy korszerűen felszerelt, "ragyogóan kiképzett", kitűnő katonákból álló, korszerű 21. századi haderő lesz a Magyar Honvédség - tette hozzá. Hende Csaba arról is beszélt, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költöztetésének terve "roppant bonyolult kérdés, de ugyanakkor érdekes felvetés". Szerinte ezzel az intézkedéssel egy "évszázados anomáliának" vagyis a túlságos centralizáltságnak vethetnek véget. Hozzátette, hogy a közlekedési lehetőségek rendkívül kedvezőek, másrészt az elektronikus közigazgatás térnyerésével tulajdonképpen jórészt mindegy, hogy az ország, vagy a világ mely pontján tartózkodik az ember, az internet segítségével, szinte minden ügyet el lehet már intézni. Nagyjából egy-két hónapos vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy megmondják, adottak-e a költözés technikai, pénzügyi és személyügyi feltételei - tette hozzá.

Kurucz Éva

kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után azt közölte, a budai Várba, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet, a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra.

Vargha Tamás

, a tárca parlamenti államtitkára, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője péntek este telefonon az MTI-nek azt mondta: Székesfehérváron vannak olyan helyszínek, ingatlanok, amelyek alkalmasak lehetnek a Honvédelmi Minisztérium (HM) befogadására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.