PASO, SKAtch és haditechnikai bemutató a Tápéi Falunapokon

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

paso02_gs

Tápén a tavaszi időszak leginkább várt eseménye a Tápéi Falunapok június 6–8-án, a tavasz utolsó illetve a nyár első hétvégéjére esik az idei rendezvénynaptárban. Haditechnikai bemutató, tekeverseny és koncert várja a kilátogatókat.

A szervezők, a Tápéi Városrészi Önkormányzat, a Heller Ödön Művelődési Ház, valamint a Vásár és Piac Kft. az idén is változatos és színvonalas programkínálatot hoztak össze, amelyben reményeik szerint minden korosztály megtalálja majd a magának tetsző műsorszámot. Ízelítőül közlünk most részleteket a tervezett programból, a teljesség igénye nélkül:

Június 6-án pénteken délután három órától az immár hagyományosnak tekinthető sportprogramok szerepelnek a kínálatban. A helyezett versenyzőket és csapatokat értékes nyeremények várják! Ezt követően a Heller Ödön Művelődési Házban 18 órakor kezdődik a Tápéi Falunapok 2014 hivatalos megnyitója. Ismét lesz nyári tárlat a Tápén élő művészek alkotásaiból, mely folyamatosan megtekinthető illetve látogatható lesz. A megnyitón közreműködik a Liszt Ferenc Kamarakórus Illés Mihály karnagy úr vezényletével. Ugyancsak folyamatosan látogatható lesz a Heller Ödön Művelődési Ház galériájában a Helytörténeti Kiállítás, melyen Molnár Mária szakavatott kalauzolására számíthatnak a vendégek.

Június 7-én Szombaton kora reggel zenés ébresztőt tartanak Török László és barátai. 9.00 órától indul a Tekeverseny az Euroteke Sörözőben, majd 10 órától a kezdődnek a főrendezvények a Búcsú téren. A Tápéi Polgárőr Egyesület rendezésében indul a kerékpáros ügyességi verseny, melynek fődíja a korábbi évekhez hasonlóan ismét egy kerékpár!

A szintén 10-00 órakor nyitó Egészségsátorban vércukorszint, koleszterin és csontsűrűség mérésre lehet jelentkezni a helyszínen, továbbá a szakemberek adnak tájékoztatót az érdeklődők számára az egészséges életvitel különböző módozatairól. A Magyar Honvédség a tavalyihoz képest látványosabb kitelepülést tervez: a toborzó sátor mellett lesz fegyverzet és haditechnikai bemutató is. A többi legyen meglepetés! Mindezt kézműves és háztáji piac teszi teljessé, ahol nem csak a kézműves termékek készítésébe lehet bepillantást nyerni, de a termékeket meg is lehet majd vásárolni.

Délután Taekwon-do bemutatóval folytatódik a műsor, majd ezt követi a helyi óvodák és iskola növendékeinek táncos műsora. Délután négy órakor régi kedves ismerősöket láthatunk a bábszínpadon: Mazsola és Tádé teszi tiszteletét Tápén, és remélhetőleg elmondja nekünk, hogy mi újság a Futrinka utcában. Eközben várhatóan már gyülekeznek majd a veterán járművek, főként autók és motorok a téren, amely szintén érdekes látnivalót ígér a technika szerelmeseinek. Lesz járművek felvonulása, szépségverseny, minden, ami kell. Fél hattól a Band of Streets utcazenészei gondoskodnak a jó hangulatról, este hét órakor pedig egy feltörekvő tehetséges zenekar a SKAtch próbálja meghódítani a közönség szívét. Őket követi a színpadon este fél kilenckor a huszonéves generáció egyik első számú kedvence, a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertje. És ha mindez nem lenne elég, akkor a mulatni vágyók este féltizenegytől kimerülésig táncolhatnak a szabadtéri DISCO-ban.

Mindeközben a Honfoglalás utca 78. szám alatt Bergerné Wilk Halina és barátai várják az egészséges életmód szerelmeseit, kreatív bemutatókkal és természetesen remek zenei körítéssel. A részletes programot közli a Tápai Hírmondó falunapi különszáma.

Június 8-án Vasárnap a tápéi katolikus hívők természetesen a Szent Mihály Plébániatemplomban kezdik a napot, ahol Pünkösdi Ünnepi Szentmise és körmenet veszi kezdetét reggel 9.00 órakor. A Búcsú téren délelőtt 10 órától folytatódik a kézműves piac, illetve a hagyományőrzés jegyében válogatott programok: lesz Magyar Kutyafajták Bemutatója, és újra találkozhatnak az íjászat kedvelői az UTC-Íjász Sportegyesület tagjaival, akik nem csak bemutatóznak, hanem lehetőséget is biztosítanak az íjak kipróbálására. Délután 14.00 órától a Reneszánsz Játszóház szórakoztatja a gyerekeket, majd következik a Ludas Matyi Mini-színház. Fél ötkor lép színpadra Budai Beatrix és Tarnai Kiss László, akik „„Piros Pünkösd vasárnapján” című dalcsokrukkal a Dankó Rádió népszerű nótaműsorát varázsolják a közönség elé. Őket követi hat órakor a Bálint Sándor Tagiskola néptánccsoportjának fellépése, majd pedig a Tápéi Hagyományőrző Egyesület és vendégei veszik birtokba a színpadot. Műsoruk után adjuk át a hagyományoknak megfelelően a városrész legrangosabb elismerését, a „Tápéért Emlékérmet” az idei díjazottnak. Hogy ki ő? Ez legyen addig meglepetés!

Ez az este sem maradhat sztárfellépők nélkül: 19.00 órától az ABBA Sisters énekel, majd nyolctól buli következik Raksa Bernadettel. A rendezvényre a Tápéi Hírmondó falunapi különszámmal készül, amely tartalmazni fogja majd a három nap részletes programját, támogatóink listáját, továbbá a fellépőkről szolgálunk majd érdekes hírekkel.

A programokról részletesebben az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak!

Default thumbnail
Előző sztori

Csongrád megyeiek is versengnek az év egészségügyi szakdolgozója címért

Default thumbnail
Következő sztori

Fidesz: Kiállunk az Erzsébet-program mellett! + VIDEÓ

Legutóbbi hasonló cikkek