Női futball: győzelemmel indult a bennmaradás felé tartó úton a SZAK + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szak_honved_009

Kiütéses győzelemmel kezdett a Szegedi AK a bajnokság 7. helyéért zajló, két nyert meccsig párharcban a Honvéd ellen.

Rekkenő hőségben kezdődött a találkozó, de mintha a csapatok nem vettek volna tudomást a nyomott melegről – óriási tempóban kezdték a meccset. Az első akció a 4. percben a szegedieké volt. Zimányi Kovács Anikót buktatták a tizenhatos előterében. A 18 méteres szabadrúgás, csak centiméterekkel ment el a felső léc felett. A 7. percben Staar Gabriella viharzott el a jobb szélen, betört a büntetőterületen belülre, de Földesi Lilien bátor vetődéssel leszedte a lábáról a labdát. A 18. percben egy kavarodás után röviden szabadítottak fel a Honvéd védők, így a labda Zimányi Kovácshoz került, aki tolt rajta egyet, majd 20 méterről ballal csak centiméterekkel lőtt mellé.

Ezek után inkább mezőnyben küzdöttek a csapatok, a kapuk kevésbé kerültek veszélybe. A vendégek kontrákból, a hazaiak inkább pontrúgásokból veszélyeztettek. A 34. percben Lipták Lilla szögletét Szil Tünde vette mellre az ötösön, majd egy igazítás után a bal felsőbe bombázott (1-0). Válaszul egy perccel később Dénes Dorottya robogott el a bal oldalon, de hosszú sarokra irányított lövését a nagyszerű ütemben kimozduló hazai kapus lábbal hárította. Pillanatok múlva ismét a Honvéd kapu előtt pattogott a játékszer, miután Szil ugratta ki egy 30 méteres átadással Szalai Ágnest, akit a kedvezőbb helyzetben lévő Siska Odett szorított ki, így a kapujából kirobbanó Novotny Gréta fel tudta szedni előle a labdát. A másik oldalon a 44. percben Serenaj Aurora ütötte be a védők mögé a labdát. Dénes Dorottya 8 méter távolságból már csak a kapussal állt szemben, de mielőtt ellőhette volna a labdát, Dóczi Andrea a “semmiből” előbukkanva elpöckölte előle azt.

A 48. percben egy bedobást követően Lipták Lillához került a labda, aki jól fedezte a bőrt, majd továbbpasszolta az érkező Szil Tündének, aki egy óriási löketet engedett el 18 méterről, a vendégkapus azonban látványos mozdulattal derékmagasságból szögletre ütötte azt. Az 52. percben Harcel Boglárka adott keresztbe egy pontos passzt Zimányi Kovács Anikónak, aki a kapunak háttal egy zseniális mozdulattal egyből lefordulva 19 méterről ballal a bal felső sarokba lőtt (2-0). Öt perccel később Szil Tünde harcolt ki egy szabadrúgást 17 méterre a kaputól. A sértett állt a labda mögé. Nagy erővel meglőtt labdájába valaki a sorfalból kézzel ért bele, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Szil futott neki a tizenegyesnek, de lövését Novotny Gréta óriási bravúrral szögletre ütötte, így a gól elmaradt. A helyzetektől fellelkesülve tovább nyomott a SZAK! Papp Dorina startolt rá egy hosszúnak tűnő indításnak a 60. percben. Bíró Nikolett abban bízva, hogy kijön a kapus igyekezett fedezni a labdát, de a szegedi játékos átfűzte magát a védőn, majd elhúzva a játékszert a Novotny mellett, és kissé kisodródva az oldalhálóba gurított.

A 63. percben szabadrúgáshoz jutott a Honvéd a szegedi kapu előterében, de Molnár Rózsa elpuskázta a lehetőséget. Két perccel később azonban szépített a vendégcsapat Vachter Zsófia révén, aki egy kavarodást követő rövid felszabadításra rontott rá, majd 20 méterről óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba (2-1). Nem sokáig örülhetett azonban a Honvéd, hiszen a 67. percben Szil Tünde érkezett lendületből a hosszú oldalon Marsi Krisztina szögletére, és nagy erővel a bal felső sarokba fejelte a labdát (3-1). A 69. percben Harcel Boglárka akasztott meg egy támadást a felezővonalnál, majd az üresbe mozduló Szil Tündéhez továbbított, aki a kaputól 30 méterre csinált egy testcselt, majd leheletfinom mozdulattal beemelte a labdát a védők mögé. Papp Dorina vált el emberétől és a kimozduló kapus mellett magabiztosan a hálóba helyezett (4-1). Néhány perccel később Szil Tündét vágták fel a jobb oldalon, de mivel Papp Dorinánál maradt meg a labda, a játékvezető előnyszabályt adott. Papp továbbította a bőrt Zimányi Kovács Anikónak, aki 28 méterről rálőtte azt. A labda elment volna a hosszú sarok mellett, de Szalai Ágnes rástartolt, és berobbanva jobb külsővel fektéből fölé bombázott. A 86. percben ismét Szalai volt a főszereplő. Elcsípett egy keresztpasszt 22 méterre a Honvéd kapujától, majd kapura törve 3 védőt is kicselezett, elfektette a kapust és kiszorított helyzetből a hálóba passzolt (5-1). A meccs Honvéd helyzettel zárult. Egy bal oldali felívelést követően Krivanjeva Nakshije tört be a tizenhatoson belülre, de Földesi Lilien egy jó ütemű vetődéssel leszedte a lábáról a labdát.

Sikerével a SZAK egy lépéssel közelebb került a hetedik helyhez. Amennyiben Cserenkó Szabolcs tanítványai június elsején idegenben is legyűrik riválisukat, eldől a párharc. A tét persze nem kicsi, hiszen a bajnokság utolsó helyezettje automatikusan kiesik, míg a hetedik osztályozót játszhat a másodosztály másodikjával.

Női labdarúgó NB I rájátszás a 7. helyért, 1. mérkőzés:

Szegedi AK – Budapest Honvéd 5-1 (1-0)
Szeged, Felső Tisza parti stadion. Vezette: Bánáthy János (Kovács Attila, Minda Gábor).
SZAK: Földesi – Dóczi, Lévai, Nagy, Szil (Végh 83′), Kardos, Szalai, Harcel, Marsi, Lipták (Papp 49′), Zimányi. Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs.
Honvéd: Novotny – Gaál-Szabó, Bíró, Govori, Siska (Zvara – a szünetben), Seranaj, Rőhberg, Vachter (Külüs 79′), Molnár (Krivanjeva 58′), Dénes, Staar. Vezetőedző: Salkovics Gábor.
Gólszerzők: Szil (34′, 67′), Zimányi (52′), Papp (69′), Szalai (86′), ill. Vachter (65′).

Cserenkó Szabolcs: “A múlt heti vereség óta fejben kellett összeszedni a társaságot, úgy gondolom, hogy ez sikerült is. A mérkőzés elejétől kezdve dominánsan léptünk fel, és igaz, hogy az ellenfélnek is voltak jó támadási lehetőségei, de az öt rúgott gól önmagáért beszél. Nagy lépést tettünk annak érdekében, amit el szeretnénk érni! A jövő heti idegenbeli meccsen is szeretnénk jó eredményt elérni – én bízom a csapatomban!”

Szil Tünde: “Nagyon örülök ennek a jó játékkal kiharcolt győzelemnek! Az első félidőben még csak egy góllal vezettünk, talán némileg szerencsés találattal.Úgy érzem azonban, hogy ezt megérdemeltük! A második félidőben végig mi irányítottunk és ennek köszönhetően sikerült nagy különbségű győzelmet aratnunk!”

Salkovics Gábor: “Jobban játszott a Szeged, mindenképpen megérdemelte a győzelmet! Már az első percekben is látszott, hogy jobban akarnak, mint mi! Ez általában nem dönthetne, de a mai napon ez elegendő volt a három pont megszerzéséhez. Megpróbálunk a jövő héten egyenlíteni…”

no images were found

Előző sztori

Határon átnyúló útvonaltervező Csongrád megye és Észak-Bácska között

Következő sztori

Nyerjen jegyet a szegedi ketrecharc-MMA gálára!