Kiemelt ügy lett a szegedi stadion – nyár végén építkezés?

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

stadion02_gs

Kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány a Dorozsmai út mellé tervezett stadiont, így felgyorsul az engedélyeztetés, akár már nyár végén jöhetnek a munkagépek.

Az április 30-i Magyar Közlöny-számban jelent meg az a kormányrendelet, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította a Szegedre, a Napfény kemping helyére tervezett futballstadiont. A közlemény szerint így a Dorozsmai út–Körtöltés–Bajai út–Városgazda sor–Méntelepi-Fehér-tó által határolt területen minden olyan hatósági ügy kiemelt jelentőségű lett, amely a Szeged, Dorozsmai úti labdarúgó-stadion megvalósításához, használatbavételéhez szükséges. A kormányrendelet e kiemelt projekt koordinációjára feladat és hatáskörrel rendelkező kormánymegbízottként a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját jelöli ki. (Ez a poszt B. Nagy László megbízatásának megszűnésével most még nincs betöltve, ideiglenesen a kormányhivatal főigazgatója, Polner Eörs végzi a kormánymegbízotti feladatkört.) Ez a minősítés többek között azt jelenti, hogy az engedélyeztetési, jogi ügyletek sokkal gördülékenyebbek, gyorsabbak lesznek, több eljárás alól mentesül a beruházás, illetve a hatósági, szakhatósági eljárásokat az illetékes szerv első fokú testülete végzi majd, így a beruházásnak a bürokrácia tengere helyett, csak egy tavon kell áteveznie.

„A hír önmagáért beszél, sokat nem tudok hozzáfűzni, ami biztos, hogy a jogi eljárások jelentősen felgyorsulnak, és amint ezeken túl vagyunk, megkezdhetjük az építkezést még ebben az évben, optimális esetben már nyár végén szeretnénk az első kapavágást megejteni” – nyilatkozta portálunknak Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. A stadionépítésre a Szeged 2011 Kft. nyert TAO-támogatást még 2012-ben, a cég tulajdonosa a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Az előzetes tervek egy 6000 férőhelyes, később bővíthető lelátójú arénáról szóltak, melyre több mint 2 milliárd forintnyi TAO-pénzt nyert a kft.

Nem akartak hontalan atlétákat

Az új szegedi stadionról először Orbán Viktor kormányfő beszélt portálunknak. Egy 3 milliárdos aréna felépítésére még a 2013. decemberi közgyűlésen fogadták el a képviselők az előterjesztést, mely egy pályázat kiírását határozta meg. Az Etelka sori elképzelésre nem érkezett pályázat. A Szeged 2011 Kft.-nél úgy döntöttek, hogy mivel az Etelka sor jó néhány sportegyesület otthona, nem szeretnék, ha sok száz sportoló hontalanná válna. „Másrészt az atlétikai pálya is megszűnne, ami egy komoly érvágás lenne az atléták számára, ezért nem pályázunk a város által kiírt stadionépítésre. E helyett az Izabella híd mögötti, egykori Napfény kemping területén fog felépülni a stadion és két edzőpálya, illetve egy rekreációs közösségi tér is létesül, a meglévő szálló is megújul. Ez az ingatlan lényegében sport- és edzőközpontként, tömegsportbázisként is funkcionálna” – szögezte le a megyés püspök korábban. Ezért került többek között képbe a fenti állami terület, mint a stadion helyszíne.

Default thumbnail
Előző sztori

Hátország: kilenc góllal tömte ki a Gyulát a SZEOL U14

Default thumbnail
Következő sztori

Hátország: Algyőn rendezi az országos középdöntőt az UTC U19

Legutóbbi hasonló cikkek