Kézilabda: tét nélkül lépnek pályára a szegedi csapatok

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szkkse_oroshaza_mj-65

A bajnok SZKKSE Debrecenben lép fel, míg a KSZSE az Orosházát fogadja a női kézilabda NB I/B utolsó fordulójában – tét nélkül.

Marosán György bajnokcsapata Debrecenben indul vasárnap 18 órától utolsó másodosztályú csatájába az ősszel itthon simán, 35-25-re vert hajdúságiak ellen. Az egyetlen tét annyi lehet, hogy szépen búcsúzzon a csapat az NB I/B-től, nem mellesleg ezzel a másik szegedi egységnek is segítve, amelyet a DVSC esetleges – nem túl valószínű – győzelme esetén akár meg is előzhet. Akár, hiszen a jelenleg 9. KSZSE is pályára lép: Buchholcz-Huba Dóra tanítványai a már biztosan ezüstérmes Orosházát fogadják két órával az SZKKSE debreceni vendégjátéka előtt, 16 órakor, Algyőn.

Előző sztori

Erdély és Szeged között nyílt híd a Művészetek Hídján + FOTÓK

Következő sztori

Szerelem a lábunk előtt