Sport

Kézilabda: húszgólos diadal és éremosztás + FOTÓK, VIDEÓ

Kézilabda: húszgólos diadal és éremosztás + FOTÓK, VIDEÓ

2014. május 12., hétfő
Kézilabda: húszgólos diadal és éremosztás + FOTÓK, VIDEÓ
szkkse_gyula_ mj 113

A kiesés ellen küzdő Gyulai SE csapata látogatott Szegedre szombaton. A hazai csapatnál népünnepélyre készültek, hiszen a mérkőzés befejezését követően került sor a bajnoki aranyérmek átvételére.

Jól indult a találkozó, hiszen

Karsai Roberta

és

Lehmann-Dobó Andrea

góljaival 4-2 arányban vezettek a szegedi lányok. Az ellenfélnél

Madar Szilvia

volt tarthatatlan, góljaival a 14. percben 9-7-re átvette a vezetést a vendég csapat. Jókor jött

Marosán György

időkérése, aki így visszazökkentette csapatát és egy 3-0-ás rohammal sikerült újra átvenni a vezetést. Ezt a mérkőzésen már nem is adta ki a kezéből a hazai csapat. A folyamatosan fáradó vendégeket sok futással már az első félidő végén felőrölték, így

Tóth Orsolya

góljával 23-15-ös eredménnyel mentek szünetre a csapatok. A második félidő első hat szegedi találata percenként született, melyre a vendégek csak eggyel tudtak válaszolni, így ekkorra már eldőlt a mérkőzés (29-16). A szegedieknél a vezetőedző is bátrabban nyúlt a cserékhez, így mindenki játéklehetőséget kapott. A korábban eddig védekezésben jeleskedő

Hódi Szilvia

4 gólt szerzett ebben az időszakban. A legnagyobb különbség az 57. percben alakult ki, amikor már 23 góllal is vezettek a hazaiak, azonban az ünneplésre készülő szegediek ekkor már nem teljesen koncentráltak a mérkőzésre, így 46-26-os eredménnyel fejeződött be a találkozó. A lefújást követően a szép sikert elérő csapat játékosai és vezetői felsorakoztak, hogy a bajnoki aranyérmeket

Mocsai Lajostól

, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányától, illetve

Éliás Gábortól

a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatójától és

Fekete Józseftől

, a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség elnökétől átvehessék. Ezt követően megkezdődött az ünneplés, hiszen 20 év után újra NB I-es női kézilabdacsapata lett a városnak.

szkkse_gyula_ mj 112

A bajnokcsapat tagjai:

Játékosok:

Karsai Roberta, Tóth Orsolya, Selmeci Sarolta, Aron Andrea, Zsilák Katalin, Lehmann-Dobó Andrea, Dávid Zsuzsanna, Grandjean Gréta, Varga Rita, Vér Vivien, Huszka Renáta, Hódi Szilvia, Zsibrita Orsolya, Manga Fruzsina, Khouiled Sarah, Zsikó Zsanett, Dobó Mónika, Aracsi Vivien, Kovács Réka, Kovács Gabriella, Scholtz Andrea.

Szakmai stáb:

Marosán György, Farkas József, Bárány Zsolt, Teimel Róbert, Kovács Zsolt, Serfőző Zsolt, Kónya Gábor, Kovácsné Berke Anikó. http://www.youtube.com/watch?v=9r0y6jAjGrU

Női kézilabda NB I/B Keleti csoport 25. forduló:

Szeged KKSE-Chance-Exicom - Gyulai SE 46-26 (23-15)

Szeged-Kiskundorozsma, 200 néző. Vezette: Babicz Gábor, Haskó Tamás.

SZKKSE:

DOBÓ M. - TÓTH O. 7, Selmeci 4/2, DOBÓ A. 4, KARSAI 7/2, Aron 5, ZSILÁK 6.

Csere:

Kovács G. (kapus) Vér 1, Dávid 1, Zsibrita 1, Varga, Hódi 4/1, Huszka 1, Grandjean 2, Khouiled 3.

Edző:

Marosán György.

A Gyulai SE legeredményesebb játékosa:

Szabó R. 10 gól

Hétméteres:

6/5, ill. 3/2.

Kiállítás:

8 perc, ill. 8 perc. Marosán György:

"Fantasztikus élmény megélni ezeket a pillanatokat. Köszönöm a játékosaimnak és az egyesület vezetőségének, szurkolóinknak, hogy hittek az elveimben. Büszke vagyok arra, hogy sok szegedi ember álmát sikerült megvalósítanunk azzal, hogy a világ legerősebb bajnokságában szerepelhetünk jövőre!"

Junior mérkőzés:

Szeged KKSE-Chance-Exicom - Gyulai SE 35-23 (17-12)

SZKKSE:

Eperjesi - Reigl 1, Aracsi 3, ZSIKÓ 9/6, Dankó 5, MIKLÓS 10, Kovács R. 3/1.

Csere:

Fodor (kapus), Kecskés 1, Kovács B, Kováts D., Nagy V. 3/1, Simon.

Edző:

Marosán György

A Gyulai SE legeredményesebb játékosa:

Márkus D. 7 gól

Hétméteres:

12/8, ill. 5/3.

Kiállítás:

8 perc, ill. 6 perc.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.