Dobrev Klára Szegeden: a DK-val volt a probléma áprilisban + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

dobrev_klara_lakossagifiorum02_gs

„Kikaptunk. Nem kicsit, nagyon” – értékelte a DK választási április 6-ai eredményét Dobrev Klára szegedi, Nők Európában meghirdetett fórumán. Gyurcsány Ferenc felesége úgy látja, a DK helyi szervezetei ma már erősebbek, mint az MSZP-é.

„A hazai politika életben kimondottan kínos, hogy milyen kevés nő van, de ez nem csak azon múlik, hogy a férfiak nem engednék őket. Ha megnézzük a politikai szervezeteket, akkor látható, hogy a terepmunkában a nők vannak többségében, ők szerveznek, telefonálnak például, de a városi, kerületi elnökök sorát végignézve már elfogynak a nők” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Dobrev Klára szegedi fóruma előtt. A Demokratikus Koalíció elnökének a felesége azt tapasztalja, a szükségesnél kevesebb ambícióval rendelkeznek a magyar nők, és nem is elfogadott, hogy politikai pályára lépjen. „Kvótapárti vagyok, szerintem ki fog egyenlítődni a nők és férfiak aránya a parlamentben, csak az a kérdés, hogy ez sikerül-e elérni 10 éven belül vagy várnunk kell rá 60 évet. A kvótarendszer maga meggyorsítja ezt a folyamatot” – jegyezte meg.

A Demokratikus Koalíció soraiban is kevés a nő, amivel kapcsolatban Dobrev Klára elmondta, azzal a gonddal küzd a DK is, hogy sok tehetséges nő van a helyi szervezeteiben, de nehéz őket meggyőzni arról, hogy lépjenek előre és küzdjenek. „Nem kell férfivá válni attól, hogy az ember küzdelmekben vesz részt. A férfiak és nők szempontjából azt a társadalmat tekintem egyenrangúnak, ahol a nők úgy tudnak érvényesülni, hogy közben ők maradnak, és mindennek ellenére lehetnek miniszterelnökök, vezérigazgatók vagy épp egy kórházat vagy iskolát is vezethetnek” – fogalmazott. Dobrev Klára szerint évtizedek óta jól látható, hogy a nőknek és a férfiaknak ugyanolyan feladatai vannak a munkahelyen, a politikában vagy éppen a családban. Ezek a szerepek szépen lassan kiegyenlítődnek, ám Magyarország le van maradva ezen a területen, úgy kalkulál, hogy még 10-15 évre lesz szükség ahhoz, hogy elérjük az európai átlagot.

dobrev_klara_lakossagifiorum06_gs

A DK nem tudta megszólítani a választókat

Az Art hotelben tartott fórumon Dobrev Klára először az országgyűlési választásokat értékelve elmondta, nincs nagy gond az országgal, a Fidesz soha nem kapott olyan kevés szavazatot, mint most. A Jobbik által összegyűjtött szavazatok sem azt jelenti, hogy sok szélsőséges, fasiszta szavazó lenne, hanem az elkeseredett emberek voksoltak rájuk a DK-elnök felesége szerint. „A probléma velünk, DK-sokkal volt. Nem tudtuk elmondani elég hatékonyan az embereknek, hogy milyen a mi világunk és milyen Magyarországot szeretnénk” – közölte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége. Az ellenzéki összefogással kapcsolatban elmondta, szükséges volt, hiszen más esetben egymást gyengítették volna a jelöltek, és azt a tíz képviselői helyet is elveszítik, amit sikerült megnyerniük.

A következő négy év legfontosabb feladatának a helyi párszervezetek megerősítését nevezte. Emlékeztetett, az 5000 alatti lélekszámú településeken a DK-sok a legaktívabbak, ma már több szervezetük van, mint a szocialistáknak. Dobrev Klára kritikát is megfogalmazott a DK-s politikusokkal szemben, úgy látja, fel kell merni vállalni, ha valamiben igaza van az embernek. Ezzel a korábbi baloldali kormányzás idején hozott döntésekre és intézkedésekre utalt, s mint elmondta, soha annyi kilométernyi autópálya nem épült, iskola nem újult meg, mint akkor. Hibának tartja, hogy a Gyurcsány-korszakkal kapcsolatban megfogalmazott vádakra nem mernek a mai napig visszaválni. Megjegyezte, tudja, hogy hibákat is elkövettek a baloldali kormányok, így például a Medgyessy Péter nevéhez köthető béremelési program nem volt tartható, akárcsak az ÁFA-csökkentés.

Dobrev Klára két fontos feladatot jelölt meg a következő évekre, egyrészt a DK-soknak oda kell menniük az emberekhez és az MSZP-nél erősebb helyi szervezeteket kell felépíteniük, továbbá büszkének kell lennie arra a Demokratikus Koalíció tagjainak és híveinek, hogy igazuk van. Így összegzett: „annak a Magyarországnak van jövője, amit mi szeretnénk”.

no images were found

Előző sztori

Fidesz: az alacsony infláció kiszámíthatóbbá teszi az életet

Következő sztori

Vízilabda: szerdán összecsap egymással az SZVPS és a HVSC Szegeden