Közélet

A legszebb konyhakert kerestetik Szegeden

A legszebb konyhakert kerestetik Szegeden

2014. május 1., csütörtök
A legszebb konyhakert kerestetik Szegeden
kert_02_MG_9239

Hét kategóriában hirdetett versenyt „A legszebb konyhakertek” címmel a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., akár a balkonon kialakított mini veteményessel is lehet jelentkezni május kilencedikéig.

A karcagi

Kovács Szilvia

által megálmodott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz csatlakozott a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., versenyt hirdetve a szegedieknek. „A legfontosabb cél, hogy arra ösztönözzük a lakosságot, hogy saját, rokonai, netán barátai udvarán alakítsanak ki konyhakerteket, és ott termeljék meg a háztartás számára a zöldségeket, gyümölcsöket” – tájékoztatott

Makrai László

ügyvezető. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. felhívására május 9-éig kell jelentkezni összesen hét kategóriában. Az erkélyeken kialakított konyhakertecskék mellett a mini és a normál, vagyis 50 négyzetméter feletti kertekkel lehet pályázni, a termények szerint három csoportba osztva zártkertekkel, továbbá a csoportok és szervezetek által megművelt közösségi kertekkel egyaránt. A kiírás azt is tartalmazza, hogy fényképeket kell készíteni a konyhakertről, ami a bírálók munkáját is segíti, egyben az országos díjra jelölés feltétele is. Az elbírálásnál előnyt élveznek a madárbarát kertek, vagyis ha madáritató, etető vagy odú van a konyhakertben. A pályázók konyhakertjeit két alkalommal, előzetes egyeztetés alapján megtekintik augusztus végéig, az eredményhirdetés szeptember 5-én lesz. A Magyarország legszebb konyhakertje díjra kategóriánként az első helyezettet fogják díjazni, Szegen három-három díjat fognak kiosztani, illetve különdíj odaítélésére is van mód. A jelentkezési lap

INNEN

tölthető le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.