Szőcs Petra kapta az idén a Makói Medáliák díjat

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szőcs Petra kapta Kétvízköz című könyvéért a Makói Medáliák díjat; a Maros-parti város önkormányzata által az elsőkötetes költők számára alapított elismerést pénteken adták át a Hagymaházban.

Buzás Péter (MSZP) polgármester elmondta, hogy a makói önkormányzat 2005-ben József Attila születésének centenáriuma alkalmából alapította a Makói Medáliák nevet viselő irodalmi elismerést. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogy az történt egykor József Attilával is.

A Csányi Katalin szobrászművész készítette, József Attilát ábrázoló bronzemlékplakettet és a vele járó 100 ezer forintos pénzjutalmat neves irodalmárokból álló kuratórium javaslata alapján ítélik oda.

Szőcs Petra Kolozsváron született, ma Budapesten él, az ELTE magyar–német, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakán végzett. A fiatal költőnő az MTI-nek elmondta, viszonylag későn, 2008-ban, 27 esztendős korában kezdett el verseket írni. Az irodalmár szerint a forgatókönyvírás a költészethez hasonló kreatív folyamatokat igényel. Az első versei is „a saját életében végzett kutatómunka”, visszaemlékezések során, a forgatókönyvekhez készített jegyzetekként születtek. Szőcs Petra úgy fogalmazott, hogy költeményeiben saját történeteit mondja el, van olyan verse, amely tulajdonképpen egy kis szinopszis.

A jelenleg is az egyik kereskedelmi televíziónak filmsorozatot író költőnő nagyon komoly inspirációnak érzi a Makói Medáliák díjat. Fontosnak tartja a visszajelzéseket; a mostani elismerést legalább akkora örömmel fogadta, mint amikor a versírás kezdetén ráébredt, hogy költeményeit mások is olvassák, nem csak az az öt ember, akiknek ő maga megmutatta alkotásait.

A zsűri munkájában résztvevő Orcsik Roland szerint Szőcs Petra első, a Magvető kiadó gondozásában tavaly megjelent Kétvízköz című kötete a szilánkos családtörténetek hol gyermeki, hol pedig felnőtt nézőpontú darabjait tartalmazza. Abszurd és morbid humor, több kultúrájú, erdélyi magyar és román környezet, elhallgatott és kiüvöltött, maró titkok jellemzik a verseket – vélekedett a szintén költő zsűritag.

Előző sztori

Fusson a rákos gyermekek megmentéséért a Rotaract Clubbal!

Következő sztori

Tavaszi zsongás a REÖK-ben + VIDEÓ

Legutóbbi hasonló cikkek