Sport

Kosárlabda: kötelező sikerért izzadhat a Szedeák

Kosárlabda: kötelező sikerért izzadhat a Szedeák

2014. április 8., kedd
Kosárlabda: kötelező sikerért izzadhat a Szedeák
csorvasimilan_szedeak_nyiregyhaza02_gs

Szerdán a sereghajtó Nyíregyháza látogat Szegedre: folytatódik a harc a legjobb nyolc közé jutásért!

Négy fordulóval a férfi kosárlabda NB I alsóházi középszakaszának zárása előtt a helyzet továbbra is változatlan: a két negyeddöntős helyért folyó küzdelemben lépéselőnyre tett szert a Körmend és a Pécs, de a Szeged sem tett még le a play-offról. A mieinknek jelen állás szerint mind a négy hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerni ahhoz, hogy bejussanak a negyeddöntőbe. E következő játéknapon, szerdán 18 órakor a sereghajtó Marso Nyíregyháza KK látogat az újszegedi sportcsarnokba. Kötelező győzelem, mondhatnák, de tudjuk, sokszor éppen az ilyenek a legnehezebbek. Egy biztos: a nyírségieket semmiképpen sem szabad félvállról venni, hiszen remek játékosok alkotják az egykori kiváló válogatott kosaras,

Sitku Ernő

vezette egységet, mely több csapat orra alá tört már borsot a bajnokságban (a Szedeák például a középszakaszban március 14-én ugyan nyert Nyíregyházán, de az alapszakaszban 89-78-as vereséget szenvedett ott).

Online

Szerdán 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák - Marso Nyíregyházi KK NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A vendégek minőségi légiósokkal rendelkeznek az amerikai hátvéd

Jara Rubin Doyne

, honfitársa, az irányító

William Walker

is kiváló képességű kosaras, és ugyanez mondható el a magas emberek közül az amerikai, de magyar útlevéllel is rendelkező

Derek Hallról

, valamint a horvát

Matija Poscicról

is. A magyar játékosok közül pedig

Mohácsi Mátéra

és

Polyák Lászlóra

kell elsősorban odafigyelniük a Tisza-partiaknak. "Biztos vagyok benne, hogy nehéz meccs lesz, hiszen a Nyíregyháza egy különleges csapat. Nincs rajtuk nyomás, felszabadultan játszhatnak, ráadásul Doyne és Walker személyében minőségi játékosaik vannak, akikhez a center Poscicot és Hallt is hozzá kell soroljam. A játékstílusuk is speciális, gyakran váltogatják taktikáikat, zónáznak, letámadnak, emberfogást alkalmaznak, s ezeket képesek gyorsan váltani. Hasonlóan gyorsan kell reagálnunk ezekre védekezésben" - fejtette ki

Nikola Lazic

, a Szedeák trénere. Hozzátette, szerencsére jó formában van a csapat, bár

Molnár András

és

Jonathan Levy

kisebb sérüléssel bajlódik, de a szegediek mestere reméli, hogy a keddi edzésen már kaphatnak terhelést. "Nagyon fontos mérkőzés lesz ez számunkra, de ez minden meccsünkre igaz. Bízom benne, tartani tudjuk sikerszériánkat, s minden hátralévő találkozónkat hozni tudjuk" - fejezte ki reményeit vezetőedző. Ami egyébként a folytatást illeti, a Nyíregyháza elleni csörtét követően a két nagy rivális következik a Naturtex-SZTE-Szedeák számára. Előbb szombaton Körmendre látogatnak Csorvásiék, majd jövő csütörtökön a Pécset fogadják. A középszakasz - több mint kéthetes pihenőt követően - május 3-án, szombaton zárul, amikor is Szombathelyen van jelenésük Nikola Lazic tanítványainak (ugyanezen a napon Pécs - Körmend derbit rendeznek egyébként). A szegediek tehát most arra összpontosítanak, hogy meccsről meccsre haladva valamennyi ellenfelüket két vállra fektessék, közben pedig drukkereikkel együtt szorítanak, hogy a Pécs és/vagy a Körmend valahol megbotoljon...

Így játszott a Nyíregyháza vasárnap:

Marso Nyíregyházi KK - Egis Körmend 81-92 (20-23, 18-21, 21-23, 22-25). Nyíregyháza:

Walker 14/6, Doyne 23, Kósa 1, Hall 13, Poscic 8. Csere: Cseh 11/3, Mohácsi 11/6, Molnár M. Vezetőedző: Sitku Ernő.

A legutóbbi egymás elleni bajnoki meccsen (2014. március 14.):

Marso Nyíregyházi KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 77-85 (19-13, 19-27, 14-29, 25-16).

Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok. Vezette: Benczur T., Farkas G., Frányó P. (ellenőr: Gencsev).

Nyíregyháza:

WALKER 22/6, Polyák 4, DOYNE 21/12, Mohácsi 13/6, Hall 6. Csere: Kósa, Cseh 9, Jakab 2, Molnár M., Skorcov. Vezetőedző: Sitku Ernő.

Szedeák:

JEREMINOV 14/6, LEVY 26/3, HORVÁTH Á. 18/12, Williams 4, CSORVÁSI M. 12. Csere: Molnár A. 3/3, Kiss Zs. 8/6. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Kipontozódott:

Polyák (40′), ill. Molnár A. (38′)

A középszakasz 11. fordulójának műsora:

Pécsi VSK-Pannonpower - Zalakerámia-ZTE KK kedd 18.00 Naturtex-SZTE-Szedeák - Marso Nyíregyházi KK szerda 18.00 (vezeti: Györffy P. A., Szabó G., Lövész Cs.; ellenőr: Faidt M.) Falco-Trend Optika KC Szombathely - Fortress Jászberény szerda 18.30

A 10. forduló eredményei:

Zalakerámia-ZTE KK - Falco-Trend Optika KC Szombathely 85-92 Fortress Jászberény - Naturtex-SZTE-Szedeák 95-97 (h.u.) Marso Nyíregyházi KK - Egis Körmend 81-92

Az alsóház állása:

7. Egis Körmend 31 17 14 2540–2524 0.774 8. Pécsi VSK-Pannonpower 30 16 14 2355–2321 0.767 9. Naturtex-SZTE-Szedeák 30 14 16 2415–2470 0.733 10. Zalakerámia-ZTE KK 31 12 19 2440–2554 0.694 11. Falco KC Szombathely 29 10 19 2322–2426 0.672 12. Fortress Jászberény 31 10 21 2410–2594 0.661 13. Marso Nyíregyházi KK 30 7 23 2327–2591 0.617

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.