Sport

Kézilabda: hazai pályán is ünnepelhet szurkolóival az SZKKSE szombaton

Kézilabda: hazai pályán is ünnepelhet szurkolóival az SZKKSE szombaton

2014. április 25., péntek
Kézilabda: hazai pályán is ünnepelhet szurkolóival az SZKKSE szombaton
szkkse_oroshaza_mj-65

Még négy mérkőzése van hátra a bajnokságból a már győztes SZKSSE-Chance-Exicom csapatának, amely szombaton az Inárcs-Örkény együttesét fogadja.

Három héttel ezelőtt, a Nyíradony elleni hazai győzelmet követően a közvetlen riválisok eredményei biztossá tették, hogy a szegedi női kézilabda megváltotta jegyét két évtized elteltével ismét az élvonalba.

Marosán György

egységének azonban még négy mérkőzése hátra van a bajnokságból, s ezekből az elsőt az Inárcs-Örkény csapata ellen hazai közönség előtt vívja - egyúttal most köszöntheti először a szegedi szurkolóhad a lányokat hazai csarnokban a bajnoki cím megszerzése óta. A 2. helyért küzdő Inárcs ellen a győzelem kötelezőnek tekinthető itthon, a szegedi lányoknak az ünneplés közepette is meg kell találniuk motivációjukat a szombaton 17 órakor kezdődő találkozóra. A

Buchholcz-Huba Dóra

vezette, ősszel remek formát mutattó, tavasszal botladozó KSZSE-Algyő már bebiztosította bennmaradását a bajnokságban, s még van reménye előrébb lépni a középmezőnyben. Ehhez mindenképp kellene egy bravúr a Szent István SE otthonában szombaton 11 órától. A küldetés nem lehetetlen, de nem is egyszerű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.