Kétmilliárd forint a vásárhelyi sportlétesítményekre

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Stadion 4

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése csütörtöki ülésén többek között döntést hozott arról is, hogy tovább folytatódik a városban a sportlétesítmények felújítása, így 2012-2016 között mintegy kétmilliárd forintból létesülhetnek, illetve újulhatnak meg korábbi sport- és szabadidős létesítmények.

A labdarúgókat és az atlétákat is remek körülmények várják majd a városi stadionban

Már második éve folynak a felújítási munkálatok a városi stadionban. Első lépésként a Szent István Városrehabilitációs Program keretében újították fel az öltözőépület déli szárnyában található négy öltözőt és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket, továbbá az egykoron szolgálati lakásnak használt helyiségek átalakítása után korszerű mosoda-szertár komplexumot kapott a labdarúgóklub, míg az öltözőépület északi szárnyában történt átalakítás után mozgássérültek által is használható öltöző-tusoló-WC együttest alakítottak ki. Megújult az öltözőépület fűtési rendszere, majd a tető- és hőszigetelést követően az egész épület szép külsőt kapott. Ezzel párhuzamosan a stadion teljes területét új kerítéssel vették körül, a hátsó edzőpályát újrafüvesítették, a nagy műfüves pálya mellett egy 150 férőhelyes lelátó épült, míg a kis műfüves pálya villanyvilágítást, a centerpálya pedig új eredményjelzőt kapott.

Jelenleg a társasági adókedvezménynek köszönhetően két munkálat folyik, és további kettő áll előkészítés alatt. Már javában tart az 1950-es évek második felében épült létesítmény centerpályáján a teljes gyepszőnyeg cseréje, valamint egy 60×30 méteres, villanyvilágítással ellátott műfüves edzőpálya kialakítása. A már korábban automata öntözőrendszerrel ellátott centerpályát a tervek szerint ősztől használhatják majd a labdarúgók, míg a műfüves edzőpályán már csak a borítás ragasztása van hátra. A szintén öntözőrendszerrel bíró hátsó füves pályán a villanyvilágítás kiépítése folyik, a vezetékelés már elkészült, így a világítótestek felállítását követően, rövidesen akár este is használható lesz az edzőpálya. Előkészítés alatt áll a stadion belső udvarának beépítése, ahol öt öltöző és a hozzájuk kapcsolódó vizesblokk kap helyet, és megújul a centerpályára vezető játékoskijáró is. Mindezek a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány által megpályázott 120 millió forintos TAO támogatásból és a város által biztosított 52 millió forintos önerőből valósulnak meg.

A csütörtöki közgyűlés döntött arról is, hogy a következő időszakban kicserélik az elmúlt hat évben alaposan elhasználódott és korszerűtlenné vált nagypályás műfű talaját, a hátsó füves pályán pedig új labdafogó hálók kerülnek a kapuk mögé. Döntöttek arról is, hogy a városi stadionban egy fedett műfüves pályát is építenek, és különböző kiszolgáló eszközöket is beszereznek. A teljes beruházás több mint 200 millióból valósulna meg.

Stadion 5

A stadion másik nagy beruházása az atlétákat érinti, mely sportág képviselőinek régi álma teljesülhet azzal, hogy – a megyében egyedülálló módon – 400 méteres, nyolc sávos rekortán futópálya épül a jelenlegi salakos pálya helyén, továbbá két távolugróhely, mellett magas- és rúdugróhely, súlylökőkör, vizesárok és megfelelő biztonsági ketreccel ellátott dobóhely készül. Külön öröm az atléták számára, hogy a meglévő fűthető futófolyosót és ugrótermet is teljesen felújítják a téli időszakra. Az elképzelések között szerepel hitelesített sportszerek vásárlása és a gépi méréshez szükséges eszközök beszerzése is az összességében mintegy 150 millió forintos beruházás keretében. Az atlétikai pálya az országos versenyek megrendezése, az atlétikai utánpótlás-nevelés mellett a mindennapos testnevelés igényeit is kiszolgálhatja. A hírek szerint a Magyar Atlétikai Szövetség – több országos szövetséghez hasonlóan – regionális központot akar létrehozni Vásárhelyen, és ez találkozott a vásárhelyi tervekkel.

Az utánpótlás Eb-re megújul az uszoda

Köztudott, hogy 2016-ban Hódmezővásárhely ad otthont az utánpótlás korú úszók Európa-bajnokságának, amelynek rendezését a kormány 800 millió forinttal támogatja. A Magyar Úszó Szövetség kezdeményezésére ebből az összegből a meglévő Gyarmati Dezső Sportuszoda egy 25×25 méteres bemelegítő medencével bővül, továbbá korszerűsítik a világítást és a hangtechnikát, felújítják az öltözőket, valamint kicserélik a rajthelyeket, és LED-es eredményjelzőt kap az uszoda. A strand további fejlesztéseként a város 500 milliós saját erőből élményfürdőt alakít ki, továbbá az uszoda közelében található rekortán futópályát mintegy 50 millió forintos költségből 500 méterrel meghosszabbítják.

Egyedülálló vívó- és ökölvívócentrum épül

A tervek szerint két éven belül elkészül a volt Tiszti Klub helyén az a vívó- és ökölvívócentrum, amelyre mintegy 650 millió forintot költenek. A Magyar Vívó Szövetség kiemelten – és nem mellékesen 100 millió forinttal – támogatja a vidéki viszonylatban is egyedülálló központ létrehozását, amely a későbbiekben az olimpiai központok egyike lesz, emellett a hatalmas hagyományokkal rendelkező magyar vívósport eredményeinek elősegítése és a 120 éves múltra visszatekintő vásárhelyi vívósport fejlődése érdekében is nagyon fontos lehet. Az épület felújítása már hónapok óta folyik. Az ökölvívók a már meglévő épületrészbe költöznek majd, míg a vívók számára az épület udvarán egy kétszintes, 900 négyzetméteres vasbeton csarnokot építenek, amelyben nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas 12 pást felállítására lesz lehetőség. Az épület komplexumban a két sportágat kiszolgáló termek mellett két fallabdapálya és konditeremmel, valamint szaunával ellátott rehabilitációs rész is helyet kap majd.

Stadion 3

Megszépülhet a régi sportcsarnok és talán újra kinyit az új

A csütörtöki közgyűlés döntése szerint a Vásárhelyi Kosársuli Sportegyesülettel együttműködve az idei TAO-s pályázaton pályázatot adnak be a Kaszap utcai (egykori Kossuth) sportcsarnok felújítására, ami sikeres pályázat esetén közel 90 millióból valósulna meg. Remény van arra is, hogy ősztől a város diáksága és sportolói ismét használhatják a városközpontban néhány évvel ezelőtt átadott, de hosszú idő óta zárva tartó “Balogh Imsi” Sportcsarnokot, ami hatalmas könnyebbséget jelentene a diáksport és a teremsportágak számára.

A tervek szépek és megvalósulásuk esetén valóban a 21. század követelményeinek megfelelő körülmények között sportolhatnak majd a vásárhelyiek.

Előző sztori

Labdarúgás: Mórahalmon érhet zenitjéhez a megyeegyes szezon

Következő sztori

Szőregen a varázslatos Kiskunság természeti kincsei + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek