Írjon nekünk

Közélet

Kétezer éves szarkofág érkezett Szegedre + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

egyiptom_kass_galeria16_ia

Időszámításunknál is idősebb, Ptolemaiosz-kori szarkofág érkezett szerda délelőtt a szegedi Kass Galériába, hetven másik műtárgy kíséretében. A fáraók Egyiptoma című kiállítás a Móra-múzeum egyik legjelentősebb tárlata lesz, első helyszínét pénteken nyitják meg a közönség előtt.

Igazi sírkamrává változtatták át a Kass Galéria nagyobbik termét, melybe szerda délelőtt hetven műtárgy érkezett a Szépművészeti Múzeumból. A tárlat legnagyobb, és egyben legfontosabb kincsét már a helyére tették: a Ptolemaiosz-korból származó, több mint kétezer éves szarkofágot szakemberek segítségével helyezték biztonságba a galéria végében. Mellette több festett, aranyozott tárgy is megtekinthető lesz, melyek épsége különös odafigyelést és óvintézkedéseket igényelnek múzeum dolgozói részéről.

“A Móra Ferenc Múzeum történetének egyik legnagyobb volumenű kiállítása veszi kezdetét a pénteki megnyitóval. A Kass Galéria mellett a Fekete Ház és a múzeum épülete is helyet ad a különleges egyiptomi műkincseknek, előbbiben május kilencedikén nyílik meg egy elsősorban balzsamozással és túlvilági hittel foglalkozó tárlat, utóbbi padig a múzeumok éjszakájától, június 21-től várja a látogatókat” – nyilatkozta Fogas Ottó múzeumigazgató. Összesen 1200 négyzetméternyi területen, 5-6 múzeum készleteiből érkeznek műkincsek Szegedre, melyek segítségével azok számára is felelevenedhet az ókori Egyiptom világa, akiknek nincs lehetőségük ellátogatni a távoli országban.

A Kass Galéria kisebbik termében a tárlathoz kapcsolódó kiállítást szemlélhetnek meg a látogatók: a névadó Kass János egyiptomi témájú grafikái mellett ókori rajzaiból is válogattak.

Közélet

Van, ami a Szent István téren is állandóságot képvisel már

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Lassan nincs olyan tér Szegeden, ahol ne tanyázna hajléktalan.

Tovább olvasom

Közélet

Európai siker a szegediek sétálóváros elképzelése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

“Akkora siker, mintha a Pick Szeged BL-t nyert volna.”

Tovább olvasom

Hírzóna

Sztárparádéval zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az óévet nagyszabású zenés szilveszteri gálával búcsúztathatják.

Tovább olvasom

Aktuál