//

Később hozhatnak ítéletet a hummeres gázoló ügyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendõrgázolás - Elkezdõdött a Hummer sofõrjének tárgyal?

A szakértői vélemény elkészítésének csúszása miatt a tervezett áprilisi időpontnál később születhet elsőfokú ítélet a Szegedi Törvényszéken annak az osztrák férfinak az ügyében, aki 2012. október 11-én Apátfalván terepjárójával, a vád szerint szándékosan, halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt – közölte a tanácsvezető bíró a per keddi tárgyalási napján.

Joó Attila emlékeztetett, a bíróság elrendelte a Hummer terepjáró felújítását annak érdekében, hogy a közlekedési-műszaki szakértő elvégezhesse a szükséges vizsgálatokat. Véleménye azonban csak április 10-re készült el, ezért csak az április 22-i tárgyaláson hallgatják meg a műszaki, illetve az orvosszakértőt, valamint vetítik le a helyszínen készült filmfelvételeket. Amennyiben ekkor sikerül befejezni a bizonyítást, a bíróság kijelöli a perbeszédek és a határozathirdetés időpontját.

A bíró elmondta, felkérte a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársait a vádlott útitársai által készített videofelvételeket vizsgálatára. A vádlott védekezése szerint ugyanis a vele szemben intézkedő másik rendőrjárőr a lehúzott ablak nyílásán keresztül lefújta gázspray-vel, és az irritáló anyagtól elvakulva véletlenül ütötte el az áldozatot. A szakértői vélemény szerint a felvételekről nem állapítható meg, pontosan mi történt.

Joó Attila ismertette azt a szakvéleményt is, amely szerint morfium volt kimutatható a vádlott vizeletmintájában, ám a szakértő szerint az orvosi használatra előállított kábító-fájdalomcsillapítóból származott, amelyet a férfi az esetet követő orvosi ellátása során kaphatott.

Előző sztori

Kézilabda: nem tudott meglepetést okozni a KSZSE

Következő sztori

Csökkent a magyar sörpiac