Kultúra

Indul a tavaszi színházi évad a szegedi Régi Zsinagógában

Indul a tavaszi színházi évad a szegedi Régi Zsinagógában

2014. április 27., vasárnap
Indul a tavaszi színházi évad a szegedi Régi Zsinagógában

Változatos és különleges színházi produkciókkal várja a közönséget a szegedi Régi Zsinagógában a MASZK Egyesület – tájékoztattak a szervezők.

A játszóhely tavaszi nyitóelőadásán, május 5-én a Kossuth- és Jászai Mari-díjas

Vári Évával

találkozhatnak a nézők. A színművésznő a holokauszt-emlékévhez kapcsolódva

Martin Sherman

az élni akarásról, a bölcsességről és az emberi hitről szóló, Rose című monodrámáját adja elő. Május 7-én a MASZK Egyesület, a Radikális Szabadidő Színház és az Amargant Színházi Műhely Kifelé! című koprodukciója lesz látható, melyet

Balog József, Formanek Csaba

, valamint

Ilyés Lénárd

írt, rendezett és játszik. Egy héttel később a hazai színházi élet kiemelkedő csapata,

Pintér Béla

és Társulata vendégszerepel Szegeden A 42. hét című előadással. A darabban nyújtott alakításáért

Csákányi Eszter

tavaly elnyerte a Színikritikusok Díját és a nyíregyházi Vidor Fesztivál Colombina-díját, míg a produkció megkapta a fesztivál legjobb előadásának járó Dottore-díjat. Május 22-én este nyitják meg a Régi Zsinagógában a IV. THEALTER U21 plusz kisfesztivált, melynek tavaszi programsorozata az Aperitif címet kapta. A május 27-ig tartó rendezvényen fiatal tehetségek, többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Horváth Mihály Gimnázium végzős irodalmi-drámai tagozatos növendékei mutatkoznak be. Május 30-án a Zéró Balett társulata a társkeresés minden korosztály számára aktuális témáját járja körül kissé abszurd és humoros előadásában. A Süti, bor, tánc, szex című táncszínházi produkció középpontjában "a mindennapok egyperces szerelmei és a nagy szerelmek mindennapi egypercesei" állnak. A tavaszi programsorozat kora nyári zárásaként június 15-én a Nobel-díjas

Kertész Imre

Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi változatát adja elő - a magyar származású Barbara Lanciers rendezésében -

Jake Goodman

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.