Írjon nekünk

Közélet

Bohács Zsolt: Szeged nem lehet ellenzékben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

dom_ter_orban_viktor44_gs

Az ezüstérem még keményebb munkára sarkallja, a családtól, barátoktól, aktivistáktól és a választóktól kapott szeretet és bizalom ösztönzi Bohács Zsoltot, aki sportemberként küzd tovább az április 6-i választást követően. A Fidesz-KDNP-s politikus a továbbiakban is minden pozíciójában Szeged és térsége fejlődéséért kíván dolgozni.

– 2010-ben újonc országgyűlési képviselőjelöltként két fordulóban is maga mögé utasította Botka Lászlót, az MSZP szegedi polgármesterét. 2014-ben viszont önt előzte meg – igaz, más választókerületben – egy szocialista újonc, Szabó Sándor. Hogyan élte meg az április 6-án történteket?

– Természetesen nagyon csalódott voltam, amikor értesültem a szavazóköri eredményekről, és egyértelművé vált, hogy Szabó Sándor megelőzött a Csongrád megyei 1-es választókerületben. Ezúton is szeretnék gratulálni neki! Tisztában voltam vele, hogy a jobboldal számára országosan is ez az egyik legnehezebben megnyerhető körzet, ennek ellenére is bíztam benne, hogy szoros küzdelemben sikerül nyernem, mandátumot szereznem. Szomorúságomat hamar enyhítette, hogy átütő győzelmet aratott országosan a Fidesz-KDNP, ráadásul Szegeden is sikerült elhoznunk a másik körzetet B. Nagy László révén. Aztán aludtam egyet a történtekre, de pihenni nincs idő, a következő naptól már újabb feladatok várnak rám egyrészt a szegedi Fidesz-KDNP-frakció vezetőjeként, illetve már megkezdődött az európai parlamenti választási kampány is, és a május 25-i EP-választáson a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk Csongrád megyében, illetve Szegeden. Nagy jelentősége van annak, hogy olyan képviselőket küldjünk Brüsszelbe, akik valóban Magyarország, Csongrád megye és Szeged érdekeit képviselik Európában.

– Visszatérve még az országgyűlési választásokra, milyen üzenettel bírnak önnek az április 6-i eredmények?

– Túl vagyunk egy fontos választáson, ahol megszülettek a mindenki számára ismert eredmények. Ehhez kapcsolódóan és a jövőre vonatkozóan szeretnék néhány gondolatot megosztani az olvasókkal. A számokkal és statisztikákkal történő zsonglőrködés helyett arról ejtenék pár szót, hogy nekem mit jelentett ez a kampány, és hogy miben kérem az együttműködésüket a jövőt illetően.

Április 6-án Magyarország kormánya egyértelmű és nem megkérdőjelezhető felhatalmazást kapott a választóktól a megkezdett munka folytatására. Ez nagy örömmel tölt el, hiszen 2010-től a Fidesz-KDNP szegedi országgyűlési képviselőjeként részese lehettem az elmúlt 4 év kormányzati munkájának, annak minden szépségével és nehézségével együtt. Komoly eredménynek tartom, hogy sikerült stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, majd a lakosság mindennapi életét megkönnyítő intézkedéseket hoznunk: adókedvezményeket alakítottunk ki, három évre emeltük a gyest, bevezettük a gyed extrát, csökkentettük a rezsiköltségeket. Európán belül a legmagasabb rezsidíjakat korábban a magyar lakosság fizette, a gáz árát 15 alkalommal emelte az MSZP 2002 és 2010 közötti kormányzása idején, méghozzá összességében 300 százalékkal. A szegedi családok számára is sokat jelent, hogy idén tovább folytatódik a rezsicsökkentés, áprilistól a gáz ára 6,7 százalékkal, szeptembertől a villanyé 5,7 százalékkal csökken, míg októbertől a távhőért kell 3,3 százalékkal kevesebbet fizetnie a lakosságnak.

valasztas2014_bohacs_zsolt08_gs

Amikor Csongrád megye 1-es számú választókerületének Fidesz-elnökévé, majd ismét parlamenti képviselőjelöltté választottak, a feladatot megtiszteltetéssel és örömmel fogadtam. Egyrészt mert gyermekkorom és fiatalságom egy része is ide köt, másrészt érdekelnek, foglalkoztatnak az itt elő emberek és közösségek problémái és véleményei. A választási kampányt is ennek szellemében dolgoztam végig. A kampányidőszak alatt rengeteg emberrel, közösséggel és civil szervezettek sikerült személyes kapcsolatba kerülnöm, sok tapasztalattal gazdagodtam. Többek között ez is arra sarkall, hogy még intenzívebb munkát végezzek a kerületemben élők között és érdekében.

Egy szabad választás során azonban mindenki a szíve és lelkiismeret szerint hozza meg a döntését. Az eredményt pedig a megmérettetést vállalóknak fel kell vállalniuk, és el kell fogadniuk, illetve alaposan ki kell elemezniük. Így teszek most én is.

– És hogyan tovább?

– Egykori élsportolóként, sportemberként, ötszörös kenuvilágbajnokként büszkén vallom, hogy az ezüst is szépen csillog. A mostani kampány során olyan megerősítést kaptam a kerületemben élőktől, ami hatalmas erőt és lendületet ad a megkezdett munka folytatásához. Nagy hazai és nemzetközi versenyeken megszoktam, hogy volt, amikor hajóhosszokkal vagy csak pár milliméterrel maradtam alul, de szerencsére mindez gyakrabban történt fordítva. Egy dolgon viszont soha nem változtatott az éppen elért versenyeredmény. Másnap ugyanúgy betérdeltem a kenuba, és mindentől függetlenül teljes erőbedobással folytattam a munkát, sőt, ha lehet: kettőzött erővel húztam a lapátot. Most is ezt teszem!

A kerületemben élő szegedi, deszki, ferencszállási, klárafalvi, kübekházi, tiszaszigeti, újszentiváni választók által rám adott szavazatok, a tőlük, valamint családomtól, barátaimtól, segítőimtől, aktivistáinktól kapott bizalom és szeretet késztet erre. Mindenkinek köszönöm a szavazatot, illetve a segítséget! Csongrád megye 1-es választókerületének Fidesz-elnökeként most és a jövőben még nagyobb intenzitással vetem bele magam a munkába, mert Szegeden és környezetében rengeteg tennivaló van.

– Milyen lehetőségeket lát Szeged számára a következő kormányzati, illetve uniós finanszírozási ciklusban?

– Nemcsak Magyarország áll egy új és nagyszerű korszak kapujában, hanem benne Szeged városa is. Sajnos 2002 után megtorpant a város fejlődése. Sokak számára talán megtévesztő lehet a Botka László polgármester nevével fémjelzett, 2002 óta tartó szocialista látványpolitizálás, mely – a jobboldalisággal nem vádolható Népszabadság korábbi cikkét idézve – a Szegedre érkező forrásokat betonra és cirkuszra költötte, vagy ha úgy tetszik: díszkövezésre és populáris szórakoztatásra fordította. Közben Mercedes-sebességgel száguldottak el mellettünk a tágabb régió városai határainkon innen és túl… Ezen változtatni kell!

dom_ter_orban_viktor94_gs

A fordulathoz jó alapot teremt, hogy az Orbán-kormány közel 26 milliárd forintnyi adósságállományt vállalt át Szegedtől, ami azt jelenti, hogy évi csaknem 3 milliárd forint adósságszolgálattól szabadította meg a várost, tehát bármennyire igyekszik ennek jelentőségét kisebbíteni Botka László, komoly mozgásteret kapott ez által az önkormányzat költségvetése. Mindemellett 2010-től kezdve több mint 100 milliárd forintot hozott a kormányzat Szegedre és környékére nem utolsósorban a szegedi országgyűlési képviselők lobbitevékenységének eredményeként. Elég, ha csak azt említem, mekkora lehetőségeket nyújt az egész régió számára a következő években felépülő ELI lézerközpont és a mellette létesülő science park: a beruházástól 4000 új munkahelyet remélünk régiós szinten. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Szegednek végre nem fenntarthatatlan látványfejlesztésekre, hanem munkahelyteremtő beruházásokra van szüksége, melyek növelik a város megtartó erejét. Ezért fogok dolgozni a következő időszakban!

Lehetőségünk nyílt és nyílik arra, hogy a szocialista városvezetés által elmulasztott lehetőségeket bepótoljuk, és végre kihasználjuk városunk potenciáljait. Ehhez szeretnék partnerséget kérni mindenkitől. Köszönöm a kampány során kapott szavazatokat, és azoknak is köszönetet szeretnék mondani, akik meghallgattak, de nem rám szavaztak! Bízom benne, hogy a jövőben velük is többször találkozok majd!

– Most, hogy egyéniben nem sikerült mandátumot szereznie, milyen eszközei maradtak, hogy segítse a kormányzati munkát? Elképzelhető, hogy az országos listáról még bekerülhet a Parlamentbe, ha az összeférhetetlenségi jogszabályok miatt többen visszaadják mandátumukat?

csaladi_nap_bohacs_szoltsz_istvan_ter05_gs

– Egyet szeretnék előrebocsátani: Szeged nem maradhat ellenzékben! Fontos, hogy a következő hónapok során, illetve az önkormányzati választási kampányban megértessük ezt a szegediekkel. Kérdésére válaszolva: igen, nem kizárt, hogy az EP- és a helyi, megyei önkormányzati választások kapcsán lesznek átalakulások a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciójában, akadnak majd olyanok, akik más területen vállalnak munkát, nem a Tisztelt Házban. Így van rá esély, hogy az országos listáról jómagam is mandátumot szerzek. Úgy gondolom, Szeged számára rendkívül fontos lenne, hogy minél hatékonyabb és hangsúlyosabb képviselete, lobbiereje legyen a Parlamentben. Természetesen ha máshogy alakul, és egyéb poszton számítanak rám, akkor ott teszek meg mindent Szeged fejlődéséért.

Egészség

Enyhébbnek tűnik a járvány ott, ahol már régen bevezették a BCG-oltást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szlávik János infektológus szerint.

Tovább olvasom

Egészség

Két idős beteg elhunyt, Csongrádban a helyzet változatlan

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

419 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 25-en vannak lélegeztetőgépen.

Tovább olvasom

Egészség

Újraindulnak a szervezett szűrővizsgálatok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elsősorban az emlő-, méhnyak, vastagbél- és végbélszűrések.

Tovább olvasom

Aktuál