Leszámítva a három külföldön játszót, valamennyi tavalyi világbajnoka helyet kapott Benedek Tibor 17 fős keretében, amelyet hétfőn hirdetett ki a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A júliusi budapesti Európa-bajnokságra készülő csapat vasárnaptól keddig Martfűn edzőtáborozik, s összesen négy tréningen vesznek részt a kiválasztottak. A 17 fős bő keretben a Diapolo Szeged négy játékosa kapott helyett, a három világbajnok – a kapus Nagy Viktor, illetve mezőnyben Decker Ádám és Szivós Márton – illetve az Universiade-győztes Tóth Márton.
Ez a mostani összetartás egyszersmind a figyelemfelkeltést is szolgálja a csapatban – nyilatkozta a szövetség honlapjának a szakvezető, hozzátéve: nem lesz túl bő a nyári keret, azaz ez most egy utolsó ébresztő mindenkinek, akire ez ráfér, hogy szedje össze magát. Következik a bajnoki rájátszás, és bár a kapu továbbra is nyitva áll sok embernek, akire eddig számítottam, nagyon sokat kell javulniuk, hogy “továbbra is élvezzék a bizalmamat” – mondta Benedek Tibor.
A névsor:
Nagy Viktor, Decker Attila, Lévai Márton (kapusok), Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kovács Gábor, Szivós Márton, Tóth Márton, Török Béla, Vámos Márton, Zalánki Gergő (mezőnyjátékosok).