Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: Volán-diadal a megyei rangadón + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

tisza_volan_mako05_gsKüzdelmes mérkőzésen, a végig fölényben játszó Tisza Volán egy góllal legyőzte a szívósan védekező makóiakat.

Az már az első percektől kezdve világos volt az előző szezonban még az NB IIII-ban szereplő két gárda mérkőzésén, hogy a hazai Tisza Volán fogja diktálni az iramot a mérkőzésen. A szórványos makói ellentámadásokkal szemben a kék-feketék fölénye mindazonáltal meddőnek bizonyult, komolyabb helyzetek csak a félidő közepén alakultak ki, ám ezekből sem született gól: előbb Faragó Bence rosszul lepattanó fejese, majd Ondrejó Tamás emelése hagyta el a makói keresztléc felett a pályát, azután Puskás Csaba és Ondrejó távoli lövését védte bravúrral Czirbus Gábor. Fordulás után sem tudott megújulni a Makó, a Volán pedig türelmes támadásokat szövögetve igyekezett becserkészni a vendégek kapuját. Ez végül Beretka Péternek sikerült közel egy órai játék után, ám az őszi makói meccsen is veszedelmesnek bizonyuló egyik szerb légiósa, Dejan Veselinov révén csaknem egyenlített a vendégcsapat, ám az immár 763 perce gólmentes Dongó Dénes bravúrosan védett. A hátralévő időben folytatódott a Volán fölénye, a két gárda cserékkel igyekezett új lendületet vinni játékába, ám újabb gól már nem esett. Tóth Ákos alakulata újabb, sovány 1-0-s, ám annál fontosabb győzelemmel folytatta menetelését a bajnoki cím felé.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 200 néző
2014. március 8., 14.30
Tisza Volán SC Szeged
Makó FC
Vége a mérkőzésnek!

játékvezető: Csöngető Endre • asszisztensek: Boros Máté Dávid, Gáleg Ferenc Lajos
1
0

Labdarúgó megyei I. osztály 17. forduló:

Tisza Volán SC Szeged – Makó FC 1-0 (0-0)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, 150 néző. Vezette: Csöngető Endre (Boros Máté Dávid, Gáleg Ferenc Lajos)
Tisza Volán: Dongó – Kormányos (Buzási 77′), Vida, Szabó A., Grünvald, Dargó, Puskás, Beretka (Szalma G. 90+2′), Ondrejó, Ngalle (Szilágyi 90+1′), Faragó (Szabó D. 87′). Vezetőedző: Tóth Ákos.
Makó: Czirbus – Szilvási, Horváth K., Jovetic, Pataki, Horváth G. (Bress 79′), Tóth T. (Kalász 55′), Bakos (Bány 74′), Tóth A. Cetkovic, Veselinov (Győri 90′). Megbízott játékos-edző: Bány Tamás.
Gól: Beretka (59′)
Sárga lap: Tóth A. (21′), Veselinov (25′), Szilvási (80′), Cetkovic (89′).

Tóth Ákos: “Magas színvonalú játékot mutattunk be az osztályéhoz képest. Végig irányítottuk a játékot a találkozó folyamán, ám ezeknek túlnyomó többségét kihagytuk, így saját magunknak tettük nehézzé ezt az izgalmasan alakuló mérkőzést, az egyébként rendkívül szervezetten, jól védekező Makó ellen.”

Bódi Attila: “Gratulálok a Tisza Volánnak! Sajnos nem tudtunk felnőni a lehetőséghez, pedig ma a szegediek sem játszottak úgy, hogy ne okozhattunk volna meglepetést, de sajnos mi nagyon gyengén futballoztunk.”

Online közvetítésünk:

90+3′
Bány nagy bedobása után lefújja a meccset a bíró.
90+2′
Beretka ziccerben mehet, önzetlen, középre ad Szabó Dávidnak, akire azonban lest int a partjelző. Kineveti a hazai kispad a zászlóst.
90+1′
Ngalle helyett Szilágyi benn a hazaiaknál.
89′
Aztán elrúgja a labdát a makói támadó, amikor vissza kellene adnia a hazai szabadrúgáshoz, majd érte megy a gólvonalhoz Cetkovic, ám előtte még Dongóval különbözik össze. Úgy tűnik, mintha ütne a szerb, akkor ez piros, de a spori nem így látta, csak sárgát ad.
88′
Tóth Ákos, Bány Tamás és Csöngető Endre háromoldalú vitája egy lesgyanús eset kapcsán.

87′
Faragó Bence helyére érkezik a Volán 7-ese, Szabó Mihály Dávid.
86′
Buzási kap Ngalle-tól remek labdát középen a 16-oson belül, de a lövésébe belelépnek. Szabó Mihály Dávid fog érkezni a hazaiaknál.
84′
Beretka ziccerhelyzetben a labdáért az ötösnél, aztán nagyot esik, de semmi. Újabb helyzet most Faragóval párban, passzol is a társnak Beretka, Faragó lő, mellé, ő se érti hogyan…
80′
Szilvási rossz belépője nyomán borul egy kék-fekete, villan egy sárga.
79′
Bress Balázs érkezik a Makónál Horváth Gábor helyére.
78′
Horváth Gábor távoli szabadrúgása, Tóth Attila csúsztat bele, mellé.
77′
Csere a kék-feketéknél is: Buzási jön Kormányos helyett.
74′
Bány Tamás becseréli magát a Makónál Bakos helyett.
73′
Most pedig Czirbus gyorsabb a Volán csatáránál.
72′
Cetkovic 3 méteres lesről lép vissza, de mire labdát kapna, már labdát veszít a Makó. A túloldalon pedig Faragó indul be, de kézzel veszi le a lasztit, most nincs vita.

71′
Faragó és Ondrejó tör ki remek ütemben, a taccsbíró szerint ez is les, a hazai kispad erősen vitatja, mi sem vagyunk biztosak az ítélet helytálló voltában…
67′
Faragó törhet előre a bal oldalon, a partbíró némi hezitálás után csak beinti a lest, mire az ötöshöz ér a támadó.
65′
Ngalle 25 méteres szabadrúgására vetődik Czirbus.
64′
A makói szöglet után kontrázik a Volán, Kormányos a jobb oldalon, Beretka középen fut, egy védő köztük, Kolos végül végigviszi, messziről lő, de nagyon fölé.
63′
Veselinov remekül ugrik ki, jön is a labda, nincs les, lő, Dongónak kell a lapos, pattogó löketet szögletre tolni!
59′
GÓÓÓL! 1-0! Beretkát leli meg egy remek labda Ngalle-tól a kapu előterében, s a Volán támadója nem is hibázik közelről, 1-0!
57′
Cetkovic szerez labdát egy kényelmes Volán-akció hátsó passzai közepette, majd áthámozza egy emberen magát, négyen még előtte, a másodiknál elesik, semmi. Hiába reklamál a szerb, Csöngető Endrét nem hatja meg.
56′
Tóth Timotheusz helyett Kalász benn a zöldeknél.
55′
Grünvald balról beemelt labdáját a hosszúról középre fejelik vissza Ngalle-nak, aki azonban nem találja el jól, noha tisztán lőhetett. Kirúgás.
53′
Újabb makói szabadrúgás a Volán középpályájáról. Horváth Gábor 32 méteres lökete úgy száll mint a rakéta – csak éppen méterekkel Dongó kapuja mellé.
50′
Egy emberként reklamál a komplett Volán-kispad, miután a felezőnél egy kétes szitu után a Makó jöhet.

49′
Horváth Gábor 32 méterről jobbról teker be egy szabadrúgást – Dongó kezeibe. A túloldalon Faragó elől szed fel egy labdát kivetődve Czirbus.
46′
A Makó kezdi a második félidőt. Egyelőre egyik oldalon sincs változás.

SZÜNET!

45+1′
Csöngető sípszavára egy Volán-bedobás után lecseng az első félidő.
43′
Faragó ugrik ki, egyedül mehet, beéri a védője, egy visszacsel után inkább lő, nem a társnak passzol középre, de eltöri a labdát, ám egy másik védősarkáról a kapufa mellett szögletre pattan. A beívelt labdát kifejelik, Szabó Attila tisztán stukkolhatja vissza, fölé!
41′
Mintha a szünetet várnák a felek, meddő mezőnyjáték zajlik, a meccs összképére pedig a meddő Volán-fölény a jellemző.
36′
Kormányos lő magasan fölé ezúttal, majd egy újabb Volán-akciónál Ondrejó beívelését Czirbus öklözi ki.
33′
Puskás ívelése után középen hátra keveredik a laszti, Ondrejó üresen nekikészül, rábombázza, véd ismét Czirbus! Az újabb szöglet után Beretka lő magasan fölé.
32′
Puskás futtából suhint 22 méterről, Czirbus nagyot ment szögletre!
29′
Ondrejó harcol ki szögletet. Puskás beívelését kiöklözi Czirbus, de nem szabadul fel a makói kapu, szabadrúgás a bal oldalról. Laposan berúgott Ngalle-szabadrúgás, belecsúsztat egy kék-fekete, de lökés benn, kifelé int Csöngető sporttárs.

27′
Meddő fölényben a Volán eddig a meccsen, ritkán szabadul ki a hagymavárosi alakulat, Mint most, amikor Cetkovic bepassza után Tóth Timotheusz gyenge lövése pattan ki az előrevetődő Dongóról.
25′
Újabb kemény belépő Vida ellen a felezőnéál, most valóban Veselinov kap érte egy nagy sárga lapot.
22′
Faragó elől kell tisztáznia egy védőnek. Aztán a kezdőkörben Puskást rúgják fel, Cetkovic és Vida kap hajba, a spori elmagyarázza nekik, hogy ezt nem szabad, megússzák szóbelivel.
21′
Vidát rúgja fel egy makói támadó egy vendég akció végén, fut a spori, Veselinov és Tóth Attila reklamál, utóbbi kap lapot.
20′
Két szegedi szöglet, a másodikat Puskás íveli be, jól érkezik a tömegbe, egy fejes vissza a rövidre, mellé tart, Faragó vetődik, de nem éri el lábbal, kirúgás.
18′
Makói szabadrúgás, kanyarodik a kifli jobbra, de a felfejelt labda Dongóé aztán.
17′
Most Ondrejó tör ki, jön ki rá Czirbus, a volános mögött két védő is nyargal vissza, de a télen igazolt támadót nem lehet megfogni, alányúl a lasztinak, emel, fölé!
15′
Ondrejó iramodik meg, jobbról ad be, elszáll ismét Czirbus felett, érkezik Faragó, ajtó-ablak, üres kapu, de rosszul fejel bele, lepattan a labda, aztán a keresztléc felett megy ki. Az eddigi legnagyobb helyzetet hagyja ki a Volán.

14′
Ngalle kerül helyzetbe az alapvonalig kisodródva a 16-oson belül, beadásszerűen emel a hosszú felé, Czirbus nézi, ahogyan elszáll felette, a szél aztán nem fújja be a bogyót, kimegy a túloldalon.
11′
Kormányossal versenyt fut Veselinov, jó kiugratást kap, majd azt reklamálja, visszarántotta a Volán bekkje, amikor a labda végül tovább pörög Dongónak.
10′
Tovább tördeli a makói támadásokat a Volán, a félpályánál Tóth Attila a földön, ő végezhet el szabadrúgást. Nincs helyzet belőle.
9′
Ismét Beretkát keresi a labda, de Czirbus gyorsabb újfent,
8′
Beretka húzza meg a bal oldalt, nagyon gyors, de a védője jó ütemben csúszik be, és még csak nem is szöglet, hanem kirúgás.
5′
Egy ütközés után Veselinov marad lenn, de szerencsére hamar talpraállítják a zöldmezest, nincs komoly baj. Tördelt játék jellemzi az első öt percet, óvatosak a felek.
2′
Ngalle ugratja ki Beretkát, de résen Czirbus, kivetődik, elgurul a laszti, mire a volános 9-es begyűjti, már nincs helyzet.
1′
A Volán kezd.

14.30: Kezdéshez felsorakoztak a felek, mindjárt kezdünk! A Makó még odafut a kerítéshez gyors taktikai megbeszélésre eltiltott mesterével.

14.25: A vendégeknél egyébként Bódi Attila eltiltása miatt Bány Tamás üél a kispadon megbízott (játékos-)edzőként. Megkezdődik a bemutatása a két csapatnak.

14.20: Mint az összeállításokból is kiderül, a vendégeknél mégis bevethető Tóth Timotheusz, aki korábban sérüléssel bajlódott. Érdekesség, hogy mindkét csapatban van egy Tóth Attila, bár a Volánnál az UTC futsalcsapatában is meghatározónak számító játékos ma sem bevethető makacs sérülése miatt, a makóiaknál ugyanakkor pályára lép a télen a Maros-partiakhoz visszaigazolt névrokon. A Makónál természetesen most sem hiányzik a szerb légió, különösen Veselinov és Cetkovic személyében a két veszélyes éket kell kiemelnünk, utóbbi a makói találkozón, augusztusban is számtalanszor került helyzetbe.

14.15: Verőfényes, igazi tavasz köszönti Szegeden a Hölgyeket és a mai rangadó focistáit is, erős széllel körítve, legalábbis erről tanúskodik a stadion közvetítőállásának hevenyészett, egyre fogyatkozó teteje, valamint a szögletzászlók is hevesen lobognak a pálya négy sarkában. Mindez a szegedi és a makói focistákat nem zavarja, rendületlenül zajlik a melegítés.

14.10: Köszöntjük Olvasóinkat a Felső Tisza parti stadionból, és köszöntjük Hölgy szurkolóinkat is, akiknek Boldog Nőnapot Kívánunk! 🙂

szma_nonap

Kezdés: 14.30!

Beharangozónk itt olvasható!

Tovább olvasom

Hírzóna

Halálos baleset miatt leállították a Miskolc-ralit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Leállították a szombati Miskolc-ralit, az országos bajnokság második fordulóját, miután a második gyorsasági szakaszon halálos baleset történt.

Tovább olvasom

Sport

Csendes szegedi strandröplabdás sikerek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az U16-os strandröplabda bajnokság hétvégi, csepeli döntőjében egy szegedi páros is érdekelt a lányoknál. A fiatalok évek óta az egykori válogatott röplabdázó, Petheő Gábor irányításával dolgoznak, talán szokatlanul nagy csendben.

Tovább olvasom

Sport

Negatív lett a szegedi pólósok koronavírus-tesztje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Hétfőn folytatják a felkészülést.

Tovább olvasom

Aktuál