Sport

Kézilabda: gálázva zárhatja az alapszakaszt a Pick Szeged

Kézilabda: gálázva zárhatja az alapszakaszt a Pick Szeged

2014. március 7., péntek
Kézilabda: gálázva zárhatja az alapszakaszt a Pick Szeged
pick_benfica_mj18

Hazai pályán vívja utolsó mérkőzését az alapszakaszban a Pick Szeged kézilabdacsapata, Tatai Péterék az utolsó előtti Mezőkövesdet fogadják szombat este.

Gyakorlatilag már március elsején, a Veszprém otthonában

elbukott rangadón

eldőlt, hogy – az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is – a második helyre fut be a bajnokság első etapjában

Juan Carlos Pastor

együttese. Ennek értelmében a Mezőkövesd elleni fellépésnek nem lesz különösebb tétje, ráadásul figyelembe véve a vendégek eddigi eredménylajstromát, aligha akad olyan szegedi szurkoló, aki ne várna örömjátékot kedvenceitől. Ezt az elképzelést látszik igazolni a két gárda első összecsapása is, lévén, november elején a

Roberto Parrondo

vezette Pick

sima győzelmet

aratott az újonc ellen. Mindemellett a spanyol szélső sérülése okán a szombati találkozón nem szomoríthatja góljaival a mezőkövesdi kapusokat. Szintén maródi az

Alen Blazevic

,

Vladimir Vranjes

,

Balogh Zsolt

trió, így ők sem lehetnek majd ott a pályán a tavaly még a szegedieket gardírozó

Skaliczki László

új kenyéradója ellen. A korábbi mester mellett visszatér a találkozó erejéig Szegedre

Grünfelder Péter

, illetve

Gyuris Patrick

is. Előbbi játékos 2011-ben a Pécs, utóbbi 2010-ben a Kecskemét hívására hagyta el a Picket. Kötődés fordított irányban is akad, hiszen

Zubai Szabolcs

Mezőkövesden született. „Érdekes, és egyben nagyon jó érzés szülővárosom csapata ellen játszani. Ráadásul egyik legjobb barátom, a 23-as számmal játszó

Molnár Ferenc

is ott lesz az ellenfél soraiban… Más szisztémában játszunk, mint a mezőkövesdiek, a Misternek taktikai repertoárjában mindenkinek megvan a feladata, mindenki tudja a dolgát, és a sok sérült miatt ezúttal is váltott lovakkal játszunk. Jó iramú, közönségszórakoztató játékot várok, magabiztos Pick sikerrel” – nyilatkozta a szegedi klub

honlapjának

a válogatott beállós. A 18 órakor kezdődő mérkőzésre nőnap alkalmából ingyenes lesz a belépés a hölgy nézők számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.