Közélet

Deutsch Tamás: A szocialisták vérvádai figyelmen kívül hagyják a tisztesség szabályait

Deutsch Tamás: A szocialisták vérvádai figyelmen kívül hagyják a tisztesség szabályait

2014. március 17., hétfő
Deutsch Tamás: A szocialisták vérvádai figyelmen kívül hagyják a tisztesség szabályait
deutsch_tamas01_gs

Az ukrán hatalmi taktika kedvezhet a Kárpátalján élő magyar kisebbségnek Deutsch Tamás szerint. A fideszes EP-képviselő – aki MTK-drukkerként jelenlegi válságában az Újpestnek szurkol – az országgyűlési választási kampányt sok tekintetben tipikusan nyugatinak tartja, míg a Simon-ügyet egy krimihez hasonlította a SZEGEDma.hu-nak adott interjújában, melyben kijelentette: a haladó értelmiség embereket lenéző gőgje a Gyurcsány-féle csoportosulások politikai egyszeregyje.

- A Twitteren nemrég Vlagyimir Putyinnak is üzent, azt írta: „Lassan mondom, hogy Putyin is megértse: R U S Z K I K, H A Z A!” Most, mikor már túljutottunk a Krím elszakadása mellett döntő (a világ országainak döntő többsége által vitatott) népszavazáson, miként látja az orosz–ukrán válságot, és milyen jelentőséget tulajdonít az Európai Unió állásfoglalásának?

- Mindaz, ami Ukrajnában történik jóval több, mint a Krím-félsziget sorsa kapcsán kirobbant orosz-ukrán konfliktus. A krími válságot illetően nyilvánvaló, hogy hiába tagadja az orosz vezetés, mégis orosz katonai alakulatok vonultak be az Ukrajnához tartozó félszigetre, és orosz védnökség, illetve bátorítás közepette az ukrán jogszabályokra fittyet hányva, törvénytelenül tartottak népszavazást a terület Ukrajnától való elszakadásáról. Oroszország mindezzel tucatnyi olyan nemzetközi egyezményt sértett meg, melyet maga is aláírt, ratifikált. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozásán, az Európai Tanács ülésén összességében határozott és kemény állásfoglalás született. Az Ukrajnában kialakult válság bennünket fokozottan érint. Egyrészt egy velünk szomszédos országról van szó, másrészt Ukrajnán keresztül haladnak azok a földgáz- ás kőolajvezetékek, amelyek Magyarország energiaellátása szempontjából kulcsfontosságúak. De mindenek előtt Ukrajnában, a Kárpátalján kétszázezres magyar kisebbség él, az ő sorsukról van szó. Aggodalomra okot adó lépésnek tartom, hogy

Viktor Janukovics

ukrán elnök megbuktatását követően visszavonták az ukrán nyelvtörvényt, aminek az elsődleges célja az Ukrajnában élő orosz kisebbséggel szembeni fellépés volt, de a döntés hátrányos a kárpátaljai magyarságnak is. Keményen dolgozik a magyar diplomácia ebben az ügyben, hogy valóra váljon az az ukrán ígéret, mely szerint hamarosan új nyelvtörvény születik, ami a kárpátaljai magyar kisebbség számára az eddigi jogszabálynál kedvezőbb lesz. Nem akarok abba a hibába esni, mint nem kevesen, akik az elmúlt hetek eseményei kapcsán hirtelen „Ukrajna-szakértőnek” gondolták magukat. Egy ilyen krízishelyzetben különösen fontos figyelembe venni, hogy az érintett nemzetrészek magyar politikai közösségeinek mi az álláspontja.

Kovács Miklós

, a kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt nyilatkozta a nemzeti ünnep kapcsán, hogy aggodalomra okot adó ugyan a kárpátaljai bizonytalan politikai szituáció, de ebben a hatalomváltás teremtette lehetőségben egy egységes, határozottan fellépő magyar nemzeti közösségnek esélye lehet arra, hogy a kisebbségi jogok korábbi felemás érvényesülése Kárpátalján kedvező irányba változzon. Mindig is létezett egy olyan ukrán hatalmi-taktikai megfontolás, aminek a kedvezményezettjei lehetünk. Alakulhatnak úgy az események, hogy az új ukrán hatalom a kárpátaljai magyarok egyéni és közösségi kisebbségi jogainak a biztosítását illetően akar a külföld számára kisebbségbarát politikai eredményeket felmutatni. Ha Trianon után egyszer egy szomszédunk végre úgy határozna, hogy a területén élő magyar kisebbség számára - lehet, csak taktikai megfontolásból - maradéktalanul garantálja a kisebbségi jogok érvényesülését, nem hinném, hogy ezt el kellene utasítanunk.

Szocialista hazugságok antiszemitizmusról, a demokrácia elleni támadásokról

- Kelet-Európából ugorjunk most egyet nyugatra! Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő egy szegedi háttérbeszélgetésen kritizálta a szocialista képviselőtársait, mondván, ártanak hazánknak, és szerinte a Lajtán túl egy Magyarország van, amit nem vesznek figyelembe a szocialista európai parlamenti képviselők. Ön miként értékeli az EP-ben az MSZP-sek tevékenységét?

deutsch_tamas03_gs

- Nem példa nélküli, hogy egy tagállam belpolitikai vitái megjelennek az európai színtéren, és egy adott párt politikusai mondjuk az Európai Parlamentben a hazai politikai vitákban hangoztatott álláspontjukat képviselik, esetenként durván kritizálva saját országuk rivális politikai szereplőit. Szerintem ez önmagában nem ördögtől való dolog, bár ismerem jól azt az enyémtől eltérő álláspontot, ami szerint mindig, minden helyzetben maradéktalanul érvényesülnie kell a nemzeti összefogás azon sematikus felfogásának, mely szerint semmilyen esetben sem megengedhető az ilyen fellépés, mondván: nem teregethetjük ki a politikai szennyest az országhatárokon kívül. A magyar szocialistákkal szerintem nem ez a baj az EP-ben, hogy szinte szóról szóra ugyanazokat, a kormányt és a kormánypártokat támadó ellenzéki lózungokat szajkózzák, mint párttársaik a magyar parlamentben, hanem az, hogy van a nemzeti érdekek képviseletének és védelmének egy olyan magától értetődő minimuma, ha úgy tetszik, a saját nemzetemhez való hűségnek van egy olyan természetes parancsolata, amit minden körülmények között be kellene tartani, de a magyar szocialistáknak ez sehogy nem megy. Azt nem lehet csinálni, hogy otthon kitalált nyilvánvaló hazugságokat, valótlanságokat, rágalmakat terjesztenek a nagyvilágban a hazájukról, olyan dolgokat, amikkel ártanak az országnak, az általuk terjesztett hazugságok alapján olyan döntéseket szorgalmaznak Magyarország ellen, amelyek ártanak a magyar embereknek, és mindezt hideg fejjel eltervezve, kizárólag a saját hazai hatalmi törekvéseik érdekében teszik. Különös előszeretettel csinálják mindezt olyan szimbolikus ügyekben, mint az antiszemitizmus vagy a demokrácia alapértékei ellen intézett állítólagos magyarországi támadások kérdése. A magyar szocialisták politikai vérvádakkal illetik külföldön a hazai politikai versenytársaikat. Szerintem ez nem csupán politikai kérdés, az emberi tisztesség legalapvetőbb szabályait hagyják nemegyszer figyelmen kívül a magyar szocialisták az Európai Parlamentben.

Gyurcsányék egyszeregye a haladó értelmiség embereket lenéző gőgje

- Április 6-án eldől az új magyar országgyűlés összetétele, mely a jelenleginél kevesebb képviselővel kezdi meg munkáját. Hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, de dübörög a választási kampány, ön milyennek látja ezt a korábbiakhoz képest?

- Lassan már öreg szakinak számítok a mesterségünkben, ez alapján mondom, hogy a mostani országgyűlési választási kampány sok tekintetben ugyanolyan, mint a korábbiak, de akadnak természetesen különbségek, újdonságok is a kampányban. Egyébként kaján mosollyal figyelem, ahogy a szociálliberális sajtótmunkások és megmondó emberek hangosan sopánkodnak azon, hogy milyen vérszegény és unalmas a kampány. Szerintük ez természetesen a gonosz fideszes hatalmi stratégia miatt van így. Elfogadom, ha valaki mozgalmasabb kampányt szeretne, de pont az előbb említett szoclib okoskák által felmagasztalt, általuk bravúrosan magas politikai kultúrájúnak vélelmezett nyugati demokráciákban tíz választásból kilenc ugyanilyen unalmasan folydogál. Nyugatos demokrácia vagyunk, itt az újabb bizonyíték... Fenntartásokkal kezelem a közvélemény-kutatók prognózisait, de ők most azt mondják, hogy szinte bizonyosra vehető a Fidesz-KDNP győzelme, sőt, egyre valószínűbb az újabb kétharmados siker. Néha eszembe jut, hogy a Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai triumvirátus fémjelezte balliberális ellenzék elmúlt években megfogalmazott szövegei fényében, az unos-untalan harsogott gondolatmenetük logikája alapján a mi újabb választási győzelmünkből egyetlen dolog következik, nem bennük van a hiba, hanem a magyar emberek milliói nem érdemlik meg őket. A haladó értelmiség embereket lenéző gőgje a Gyurcsány-féle csoportosulások politikai egyszeregye.

A baloldal vezetői nem cáfolták Zuschlag állításait

- Említette, hogy olyan tipikusan nyugati, unalmasan folydogáló kampányt élünk át, de azért felbukkant egy sok száz millió forint eltitkolásáról szóló Simon-ügy, illetve a börtönből kiszabadult Zuschlag János könyvben tálalt ki a szocialisták viselt dolgairól...

deutsch_tamas02_gs

- Lelepleződött a Magyar Szocialista Párt második embere, aki eltitkolt külföldi bankszámláján annyi pénzt tartott, amennyit egy tisztességes átlagember egy élet munkájával sem tud megkeresni, majd előkerült az éhségmenet élén masírozó

Simon Gábor

félig-meddig hamis bissau-guineai útlevele.

Zuschlag János

egy bűnöző, és ez nem egy keménykedő megfogalmazás tőlem, hanem tény, hiszen őt a magyar bíróság több mint hat év szabadságvesztésre ítélte. Most megjelentet egy könyvet, melyben lelebbenti a fátylat volt párttársairól,

Gyurcsány Ferenctől

Mesterházy Attilán

át

Szigetvári Viktorig

mindenkiről, és érdekes módon senki sem cáfol semmit. Szigetvári egyetlen konkrét állítást kért pontosítani, hogy ő nem kabinetfőnöke volt Gyurcsánynak a sportminisztériumban, hanem a titkárságvezetője. Ők, akik már akkor személyiségi jogi perrel fenyegetőznek, ha csúnyán néz rájuk egy BKV-ellenőr, a jelen helyzetben vajon miért nem állnak ki, hogy minden alapot nélkülöző állítások vannak Zuschlag könyvében? Ne nekem kelljen erre a kérdésre válaszolnom…

Az Újpest a magyar foci ékköve

- Az MTK sportegyesület elnöke, és igaz, ettől különálló szervezet az MTK labdarúgócsapata, de köztudottan szereti a futballt. Mit szól ahhoz, hogy off-shore számlák hálójába, gyakorlatilag a megszűnés szélére került a nagy fővárosi rivális, az Újpest, és mit üzen ez a magyar sportnak?

- MTK-sként is azt mondom, hogy a magyar sport, a magyar labdarúgás különösen nagy értékei közé tartozik, hogy az 1885-ben megalakult Újpest focicsapata mindvégig az első osztályban szerepelt, nem is akár milyen eredménnyel. Európában a csúcsfocival rendelkező országok irigyelnek minket, hogy olyan ékkövei vannak a labdarúgásunknak az élő hagyomány szempontjából, mint amilyen az Újpest, az FTC vagy az MTK. Ezzel természetesen nem leszólni akarom a Honvéd 60 vagy a Vasas 100 éves történetét. Nagyon szomorú vagyok látva azt a rengeteg bajt és problémát, amivel most az Újpest küzd. Megjegyzem, szerencsétlen dolog, amikor az amúgy is nagy gondban még a nyilvánosság előtt folyik egy kommunikációs küzdelem is, amiben könnyek között tartott sajtótájékoztatót közlemények sora követ. Ez nem hiszem, hogy segíti a megoldást. A nemzetközi porondon szereplő valamennyi magyar focicsapatnak szurkolok, olyankor nálam nagyobb Győr- vagy Fradi-drukker nincs. Most a hazai pályán nagyon drukkolok az Újpestnek, hogy át tudja vészelni ezt az időszakot. Igaz, a Fradira szokták mondani, hogy nélkülük nincsen magyar foci, de ez a kijelentés további három-négy csapatra, köztük az Újpestre is igaz, mert nélkülük sincs jó magyar futball.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.