Vízilabda: megyei rangadóra utaznak Szivósék

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

beton_ksi_mj-06Szombat este Szentesen vív megyei rangadót a Szeged VE az élvonalbeli vízilabda-bajnokságban.

Isztambuli edzőtáborából hazatérve a Szeged VE legutóbb a fővárosban, a KSI vendégeként tartott vízipólósulit, szombaton 18 órától azonban Szentesen várhatóan keményebb diót kell feltörniük Szivós Mártonéknak: a Kurca-partiak legutóbb alaposan megszorongatták a Honvéd együttesét.

“A KSI ellen az isztambuli edzőtáborunk során gyakoroltakat nem igazán tudtuk hasznosítani, ám a Szentes ellen ezekre szükség lesz. Vendéglátóink az elmúlt fordulóban a Honvéd ellen bizonyították, hogy a tabellán elfoglalt pozíciójuk nem tükrözi a valós képet” – közölte a SZEGEDma.hu-val Vincze Balázs vezetőedző, utalva a szentesiek legutóbbi haza bajnokijára, ahol Vad Lajos egységével szemben 4-1-re nyerték az első negyedet, s végül 10-8-ra kaptak ki, maximálisan helytállva. “Két alkalommal is kétkapuztunk Matajsz Márk csapatával az elmúlt hónapban itthon, s a látottak alapján úgy érzem, igazi megyei rangadót fogunk vívni. Szükségünk van arra, hogy az Isztambulban gyakorolt taktikai variációkat az elkövetkező időszakban élesebb bajnoki meccseken is kipróbáljuk, s Szentes talán kissé távolabb esik a ‘figyelő szemektől’, így remek alkalom ez nekünk, hogy teszteljük a repertoárunkat” – árulta el a Szeged VE trénere.

Minderre valóban nagy szükség van: a tabellán épp a Honvéddal a 3. helyért nagy versenyfutást folytató Tisza-parti alakulatnak a szentesi túra után hátralévő hat alapszakaszmeccse közül négy lesz rangadó, s ebből mindössze egy lesz hazai környezetben: sorrendben a Szolnok, a BVSC és az Eger következik idegenben majd, azután a Honvéd itthon, s a rájátszás előtti pontvadászat a Vasas és az OSC-Újbuda elleni idegenbeli mérkőzésekkel zárul. A négy rangadóból kétségtelenül a hazai, Honvéddal szembeni bír leginkább kulcsfontossággal a jobb pozíció elérésért zajló versenyben, de többi nagy ellenféllel szembeni derbin is fontos a minél jobb eredmény.

Előző sztori

Kosárlabda: Sopronban zárja az alapszakaszt a Szedeák

Következő sztori

Bunyós Pityu és Détári Döme Ásotthalmon