Több szempontból is rekordévet zárt a Napfényfürdő Aquapolis Szeged, ráadásul a fürdők között elsőként kaphatott fogyasztóbarát tanúsítványt. Immáron öt csillagos minősítéssel működhet tovább a négyévszakos vízi város, amely újabb tavaszi bérletkedvezményekkel várja a csobbanni, pihenni vágyókat.
„A 2010-es nyitást követően rögös útra léptünk, a gazdasági válság hatására a fürdő sokak számára luxuscikké vált, nem volt kimondottan keresett szabadidős elfoglaltság az emberek körében” – utalt a kezdeti nehézségeket Szabó Mihály ügyvezető igazgató. Mára azonban a fürdő mind a négy alappillérén, vagyis a Csendes wellness, a gyógyászat, az élményfürdő, és a nyári strand bevétel tekintetében közel 10 százalékos emelkedés látszik a 2013-as évhez képest. A biometrikus bérletek elsősorban Szeged és környékéről, a szezonális akciók és programok azonban a régióból, illetve a határon túlról – így Szerbiából és Romániából – is csábítják a vendégeket a vízi város falai közé. A biometrikus bérletrendszert 2012-ben vezették be mintegy a fürdő szezonalitásból adódó hátrányok kiküszöbölésére – árulta el az ügyvezető.
A januártól érvényes öt hónapos, valamint éves bérletek között felnőtt, diák, egyetemista és nyugdíjas is megtalálhatja a számára legkedvezőbbet, még akkor is, ha csak a hétköznapokon szeretne hódolni szenvedélyének. Az igénylés egyszerű – magyarázta Szabó Mihály – a fürdő honlapján, vagy személyesen a pénztárnál történő regisztrációt követően a bérlet tulajdonosa megkapja a belépéshez szükséges „fürdőóráját”.
A szegedi egyetem hallgatói inkább az öt hónapra szóló bérletet választják, mely természetszerűleg a szorgalmi időszakhoz kötődik – világított rá az ügyvezető. A tavaly novemberi nagy sikerű rendezvényt követően a szervezők idén március 18-án kedden éjszaka várják ismét a fürdőzni és szórakozni vágyó egyetemistákat a II. Tesis Aqua Party-ra, ahol nagyszerű látványra, hangulatra és zenére számíthatnak az érdeklődők.
Igyekszünk a gyógyászatunkat is különféle akciókkal népszerűbbé tenni, most például a nyugdíjas bérletet vásárló vendégeink 30 százalékkal olcsóbban vehetik igénybe bizonyos gyógyászati kezeléseinket is.” Ilyen és ehhez hasonló időszakos kedvezményekkel és programokkal legközelebb március 7-én Nőnap előestéjén várják a vendégeket egy-egy kényeztető kezelésre a Csendes wellnessben. A fürdőnek már a nyári időszak programjait tekintve is vannak terveik: immáron harmadik alkalommal Fitness majálist, divatbemutatókat, koncertek és egyéb szabadtéri programot szerveznek. Ugyancsak vannak elképzelések a gyógyászati részleg fellendítésére is többek között együttműködve a Szerb Orvosi Kamarával is. Az országos minősítésű gyógyászaton a tavalyi évhez képest 25 százalékkal nőtt a páciensek száma köszönhetően az új szolgáltatásoknak is, mint a Kinesio taping és Glisson-terápia.
A Napfényfürdő egyébként az országban hatodikként, de a fürdők között elsőként kapott fogyasztóbarát tanúsítványt, majd egy hónappal később ötcsillagos minősítést érdemelt ki a Magyar Fürdőszövetség Minősítő Bizottságától.
no images were found