Sport

Kosárlabda: behúzta a nagykőrösi "kötelezőt" a Kosársuli

Kosárlabda: behúzta a nagykőrösi "kötelezőt" a Kosársuli

2014. február 2., vasárnap
Kosárlabda: behúzta a nagykőrösi "kötelezőt" a Kosársuli

A felsőházi rájátszásért harcoló vásárhelyi kosarasok fontos győzelmet arattak Nagykőrösön. A forduló érdekessége, hogy a nagy rivális Salgótarján újabb vereségével immár a Debreceni EAC lépett elő komoly vetélytársnak a négy közé jutásért folyó küzdelemben.

Nyolc fordulóval az alapszakasz vége előtt "Győzni kell Nagykőrösön !" jelszóval utazott a csapat a Pest megyei településre. A Kosársuli csapata ezúttal is nélkülözte a rutinos bedobóját, Nyilas Istvánt, de szerencsére most ezt is büntetlenül megtehette. A találkozó első negyede kiegyenlített küzdelmet hozott, a vendégek igyekezetek megszokni a kosárlabdázásra nem túl ideális Kossuth csarnokot, a hazaiak azonban nem tudták kihasználni a látogatók ezen ismerkedési időszakát. A második és a harmadik negyedben aztán fantasztikus védekezést mutattak be a vásárhelyiek, akik a két játékrész alatt mindössze 18 pontot kaptak, míg a másik oldalon 44-et termeltek. Amint azt a találkozó beharangozójában a Kosársuli szimpatizánsok remélték, a két bedobó, Vas Péter és méginkább Czibere Zoltán fantasztikusan elkapta a fonalat, de a többiek is hozzátették a magukét, így a záró negyed előtt már 26 pont volt a vásárhelyiek előnye. A negyedik negyed már csak formaság volt, a vendégek mindössze arra vigyáztak, hogy a Sólymok ne kerülhessenek látótávolságon belülre. A 21 pontos győzelem tovább erősítheti a sárga-kékek felsőházi reményeit, bár a következő két fordulóban - előbb idegenben a Honvéd ellen, majd a Hódtói Sportcsarnokban az első helyre fellépett MAFC ellen - rendkívül nehéz erőpróba vár rájuk. A forduló érdekessége, hogy a vásárhelyiek nagy vetélytársának számító Salgótarján elképesztően szoros csatában kikapott a Vasas otthonában, így velük szemben pillanatnyi lélegzethez jutottak Cziberéék. Ugyanakkor nagyon jön fel a fiatal debreceni csapat, a DEAC ugyanis viszonylag simán nyert a harmadik helyen álló egriek ellen. Megszerezte első győzelmét az Óbuda, míg a rangadón a MAFC az első negyed közepétől vezetve fölényesen győzött a mérkőzést végig a padon ülve néző Pongó testvéreket és Mészáros Mátét jegelő Kecskemétiek otthonában.

Kosárlabda NB I/B keleti csoport, 15. forduló:

Nagykőrösi Sólymok KE - EnterHód Vásárhelyi Kosársuli 63-84

(18-18, 11-22, 7-22, 27-22) Nagykőrös. Vezette: Reisz P., Mintál Cs., Földi L.

Vásárhely:

Vejinovic 2, Czibere Z. 25/9, Vas P. 12/6, Varga D. 7, Gruda 13. Csere: Szilágyi 8, Mócsai 3, Rostás I. 2, Kukla 7, Rostás G. 2, Horgos T. 3/3. Edzők: Elek András, Utasi Gábor. A 15. forduló további eredményei: MKB-Euroleasing Vasas - Konecranes-Salgótarjáni KSE 84-82, Óbudai Kaszások - Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK 63-50, Debreceni EAC - EKF-Eger-HÉSZ SE 78-69, Mercedes-Benz Gyár KA - MAFC 76-90. A Szolnoki Olaj KK U-23 - Bp. Honvéd SE, valamint a 13. fordulóból elhalasztott Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK - Nagykőrösi Sólymok KE és a 14. fordulóból elhalasztott DEAC - Bp. Honvéd SE találkozókat később játszák.

A bajnokság állása:

1. MAFC 15 13 2 0,93 2. Mercedes-Benz Gyár KA 15 12 3 0,90 3. EKF-Eger-HÉSZ SE 15 11 4 0,87 4. EnterHód Vásárhelyi Kosársuli 15 10 5 0,83 5. Debreceni EAC 14 8 6 0,79 6. Bp. Honvéd SE 13 7 6 0,77 7. Konecranes-Salgótarjáni KSE 15 8 7 0,77 8. MKB-Euroleasing Vasas 15 7 8 0,73 9. Szolnoki Olaj KK U-23 14 4 10 0,64 10. Nagykőrösi Sólymok KE 14 3 11 0,61 11. Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK 14 3 11 0,61 12. Óbudai Kaszások 15 1 14 0,53 A 16. forduló párosítása: Bp. Honvéd SE - EnterHód Vásárhelyi Kosársuli (február 08 szombat 16.00), EKF-Eger-HÉSZ SE - Mercedes-Benz Gyár KA, MAFC - Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK, MKB-Euroleasing Vasas - Óbudai Kaszások, Konecranes-Salgótarjáni KSE - Szolnoki Olaj KK U-23, DEAC - Nagykőrösi Sólymok KE.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.