Közélet

Bátyai és Szabó is leadta az ajánlóíveket

Bátyai és Szabó is leadta az ajánlóíveket

2014. február 24., hétfő
Bátyai és Szabó is leadta az ajánlóíveket
ajanloivek_szabo_batyai02_gs

Az Összefogás 2014 két szegedi országgyűlési képviselőjelöltjei is leadták az ajánlóíveket a helyi választási irodában. Szabó Sándor 4500, míg Bátyai Edina 1900 ajánlást gyűjtött össze eddig.

Csongrád megye 1-es választókerületének MSZP-s jelöltje,

Szabó Sándor

egy hét alatt 4500 ajánlást gyűjtött össze, amit a 2-es körzet Együtt-PM-es jelöltjével,

Bátyai Edinával

egy időben adott le a Kiss Ernő utcai választási irodában. Utóbbi jelölt a sorszámozott és lepecsételt íveken 1900 ajánlást hozott magával. Szabó portálunknak elmondta, az elmúlt héten folyamatosan standoltak a választókerületben, illetve az aktivisták is segítették az ajánlások gyűjtését, mely munkát nem fejezik be, továbbra is várják a választópolgárok ajánlásait. A jelölt hozzátette, több kormánykritikát fogalmaztak meg a lakosok, például a panelkörzetekben élők közül sokan az előző választás veszteseinek érzik magukat. Az a célja, hogy minél több emberrel találkozzon, egy a plakátjával felszerelt reklám biciklivel is járni fogja a választókerületet, és folyamatosan fórumokra invitálják a lakosságot.

ajanloivek_szabo_batyai01_gs

Bátyai Edina is tovább gyűjti az ajánlásokat, szerinte ha a hétvégén jobb idő lett volna, még több emberrel tudott volna találkozni. „Sokan panaszkodtak az elvándorlásra, a munkanélküliségre és a magas fogyasztói árakra” – számolt be tapasztalatairól. Március harmadikától a Homokhátságon indít fórumsorozatot Bátyai Edina, például forráskúti és zákányszéki választókkal is találkozni fog. Szegedre február 26-án érkezik az Együtt-PM elnöke,

Bajnai Gordon

, míg március ötödikén

Gyurcsány Ferenc

DK-elnök tart fórumot a Tisza Szállóban. Ahogy megírtuk, a fideszes jelöltek is leadták már ajánlásaikat, a Szegeden indulók közül elsőként

B. Nagy László

kereste fel a választási irodát

, ő egy nap alatt 1750 ajánlást gyűjtött, múlt hét szerdán pedig az 1-es választókerületben induló

Bohács Zsolt

2500 ajánlást

adott le

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.