Közélet

A Pick szalámi atyjának állíthatnak szobrot Szegeden

A Pick szalámi atyjának állíthatnak szobrot Szegeden

2014. február 13., csütörtök
A Pick szalámi atyjának állíthatnak szobrot Szegeden
pick emlektabla

Szeged idei költségvetése lesz a pénteki közgyűlés központi témája, melyhez Hüvös László fideszes tanácsnok 42 pontos módosító indítványt nyújtott be. Ezek egyike, hogy Pick Márknak, a szegedi szalámigyártás jeles alakjának állítanának szobrot.

Parázs vita várható a Bálint-napra időzített közgyűlésen, a képviselők február 14-én tárgyalják Szeged város idei költségvetését. Az előterjesztéshez

Hüvös László

42 pontban foglalta össze, hogy mely területekre milyen összegek átcsoportosítását tartaná szükségesnek. A módosító javaslatban pluszforrásokat szánnak például karitatív programokra, a sport eretre, játszóterekre, településrészi önkormányzati keretre, út- és járdarekonstrukcióra és az SZKT támogatására. Ezeken kívül a tápéi temető ravatalozójának felújítására csoportosítana át forrásokat, valamint önkormányzati intézmények felújítására és

Pick Márknak

is szobrot állítanának az előterjesztés szerint. A szoborállítást – bár mint elmondta, az eredeti ötlet nem tőle származik –

Haág Zalán

, a kulturális bizottság Fidesz-KDNP-s elnöke javasolja a közgyűlésnek, s reméli, hogy az erre a célra javasolt 12 millió forintos összeget a testület jóváhagyja. „Szeged sokat köszönhet a Pick családnak, elsősorban a gyáralapító Pick Márknak és fiának,

Pick Jenőnek

, akinek az idejében a Pick-szalámi világhírűvé és Szeged fontos márkavédjegyévé vált” – magyarázta Haág.

pick

A képviselő emlékeztetett, idén lesz 145 éve annak, hogy Pick Márk megalapította vállalkozását, melynek legnagyobb sikere, a szalámi végül a gyárat világszerte ismertté tette. „Ugyanakkor 2014 a holokauszt emlékéve is, amely a hetven évvel ezelőtti borzalmakra való emlékezés mellett ráirányítja figyelmünket azokra a zsidó honfitársainkra, akik több évszázad történelme során a magyarság és hazánk fejlődését kulturális, művészeti vagy épp gazdasági tevékenységükkel előmozdították. Itt az ideje, hogy Szeged város régi adósságát törlessze, és méltó módon megemlékezzen nagy fiáról, akinek nevéről hazánkban mindenkinek a Tisza-parti város, és az itt előállított, komoly gasztronómiai értéket képviselő téliszalámi jut eszébe” – fogalmazott a Fidesz-KDNP-s politikus. A szobornak a választókörzetében, a Pick gyár és a múzeum környékén, a Felső Tisza parton lenne a legmegfelelőbb helye Haág szerint. Megjegyezte, Szeged azon részét kevés köztéri szobor díszíti, illetve 1900 után a szalámigyártás is ott folytatódott. „A hely szelleme amúgy is kötelez bennünket, hiszen a Pick világsikeréhez a – szalámi érleléséhez igen kedvező klímát biztosító – friss tiszai levegő is hozzájárult” – közölte az önkormányzati képviselő.

pick szalami gyartas

A Szegeden 1843-ban született Pick Márk a szalámigyártás jeles alakja. Igaz, nem ő volt a napfény városának első szalámigyárosa, Pick először terményüzemet alapított 1869-ben, amit folyamatosan bővített. Volt paprikaőrlő telepe, így elkezdett foglalkozni paprikakereskedéssel is, majd 1878-ban kért szalámikészítésre igazolványt. 1883-ban választotta külön a szalámigyártást a Pick cég többi üzletágától, míg a nagyüzemi termelést 1885-ben kezdte meg. A gyár vezetését 1892-ben bekövetkezett halála után özvegye, majd fia, Pick Jenő vette át. A szalámigyárat a századfordulón költöztették át a Tisza-partra, mivel a hűs tiszai levegő kedvez a szalámi érleléséhez, és a 20. század első évtizedében már a szalámi volt a cég fő terméke, ami hamar világmárkává vált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.