Közélet

Százezer diákkal szavalták a Himnuszt a karolinások + FOTÓK, VIDEÓ

Százezer diákkal szavalták a Himnuszt a karolinások + FOTÓK, VIDEÓ

2014. január 22., szerda
Százezer diákkal szavalták a Himnuszt a karolinások + FOTÓK, VIDEÓ
SZS20140122_karolina_himnusz_001

Szerda reggel tíz órakor százezer magyar diák zendített rá együtt a Himnuszra, válaszolva az Együtt Szaval a Nemzet című rendezvény felhívására. Nemzeti imádságunk a szegedi Karolinában is felhangzott, közel hatszáz diák előadásában.

Nemzeti színekbe öltöztek a Karolina Általános Iskola és Gimnázium növendékei szerda délelőtt, hogy különleges performansszal ünnepeljék meg a magyar kultúra napját. Az Együtt Szaval a Nemzet című rendezvény felhívására válaszolva délelőtt tíz órától az iskola összes évfolyama közösen adta elő a Himnuszt. Ugyanebben az időben országszerte, és a határon túl is elszavalták nemzeti imádságunkat, miközben a kivetítőn

Jordán Tamás

Kossuth-díjas magyar színész vezényelt. Körülbelül százezer magyar iskolás adta elő közösen a verset. "Tanórák keretén belül minden évben megemlékezünk a magyar kultúra napjáról, idén azonban ezzel a különleges előadással szerettük volna emlékezetessé tenni a diákok számára. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, az ünnepség is többet jelent számukra így, hogy ilyen sokan együtt szavalhattak" - mondta

Szabó Mária

magyartanár. https://www.youtube.com/watch?v=3DNRmyGwWTA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.