Közélet

Szabó és Bátyai az ellenzéki listáról: szükségszerű volt az összefogás kiszélesítése

Szabó és Bátyai az ellenzéki listáról: szükségszerű volt az összefogás kiszélesítése

2014. január 15., szerda
Szabó és Bátyai az ellenzéki listáról: szükségszerű volt az összefogás kiszélesítése
batyai_edina_szabo_sandor03_gs

Bátyai szerint az a gond, hogy mindenki csalódott a politikában, ezen a hozzáálláson szeretne változtatni az új összefogás keretében.

Ahogy az MSZP honlapján

is olvasható

, a 106 egyéni választókerület közül Csongrád megyében maradtak a jelölőszervezetek, vagyis a Szeged 1-esban a szocialisták, a 2-esben pedig az Együtt-PM nevezi meg, hogy kit indítanak az országgyűlési választáson, a Demokratikus Koalíció és a liberálisok nem indítanak senkit. Hivatalosan október 3-án

jelentették be

, hogy kiket indítanak, a szocialisták Szabó Sándor kabinetfőnököt, míg a

Bajnai Gordon

-féle Együtt-PM Bátyai Edinát nevezte meg jelöltjeként. Az

ellenzéki lista bejelentését

követően felkerestük a Szegeden ringbe szálló két jelöltet, Bátyai Edina és Szabó Sándor egyaránt üdvözölte a megállapodást. Bátyai elmondta többek között, hogy számára indifferens Gyurcsány személye, Szabó szerint a kormányváltást akarók erre az új szövetségre szavaznak.

Szabó: a választási rendszer miatt kellett összefogni

„A Fidesz antidemokratikus módon megváltoztatta a választási rendszert, ami a baloldali pártokat összefogásra kényszerítette. Korábban is azt vallottam, hogy kizárólag egy demokratikus alapon működő, minél szélesebb összefogás képes arra, hogy leváltsa a kormányt. Ez az ország érdeke” – reagált a keddi bejelentésre

Szabó Sándor

, az MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltje. Arra a kérdésünkre, hogy

Gyurcsány Ferenc

előkelő listás helye, valamint a

Fodor Gábor

-féle liberálisok megjelenése nem veszi-e kedvét a MSZP szimpatizánsainak, Szabó elmondta, szükséges volt az összefogás, a DK-t és a liberálisokat egyaránt a baloldalon működő pártként értelmezi a szocialista jelölt. „Aki kormányváltást akar, erre a szövetségre fog szavazni” – szögezte le. Jelöltségével kapcsolatban megjegyezte, most megszületett egy új megállapodás, így hamarosan összeül az MSZP országos választmánya, amelyen a megállapodásra, a jelöltek személyére vonatkozóan döntést kell hozni, amit a kongresszusnak is jóvá kell hagynia. A pártszabályzat értelmében ez kell ahhoz, hogy véglegessé váljon a jelöltek személye.

Bátyai: a politikában csalódottakat kell megszólítani

„Ugyanazt a kampánytevékenységet folytatom, ami már október eleje óta zajlik. A helyi ügyekkel kívánok foglalkozni, így számomra Gyurcsány Ferenc személye, illetve a listán elfoglalt helye indifferens” – válaszolt megkeresésünkre Bátyai Edina, az Együtt-PM jelöltje. Hozzátette, az köz- és felsőoktatás területe mellett a munkaerő-piaci helyzetre koncentrál, úgy látja, Szegeden és környékén ezek a legfontosabb kérdések.

batyai_edina01_gs

A képviselőjelölt úgy látja, nagyon sok csalódott ember van, akik nem bíznak sem a jobb- sem a baloldalban. „Azok, akiknek az életszínvonala csökkent, nincs munkahelyük vagy nem tudnak továbbtanulni, szerintem szavazni sem indulnának el” – közölte. Bátyai Edina legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy ezeket az embereket megszólítsa az ellenzék, ehhez pedig szükséges a minél szélesebb körű együttműködés. „Gyurcsány Ferenc,

Fodor Gábor

és

Kuncze Gábor

is meg tud szólítani embereket, s engem az nem érdekel, hogy ők egymással miként vívják meg napi szinten a csatáikat. Az a gond, hogy ebben az országban mindenki csalódott a politikában, ezen a hozzáálláson kell változtatni” – jelentette ki Bátyai, aki úgy látja, az ellenzéki együttműködésbe való bevonásuk növeli annak az esélyét, hogy tavasszal elmennek az emberek szavazni.

A Demokratikus Koalíció üdvözli az összefogást

Amennyiben a Csongrád megyei 2-es választókörzetben a Demokratikus Koalíció indíthatott volna jelöltet,

Csóti Zsombor

mérette volna meg magát, de a jelen felállás szerint Bátyai Edina indul az ellenzéki voksokért a választáson. A DK választókerületi elnöke üdvözölte a széleskörű választási összefogást, közleményében Csóti Zsombor így fogalmaz: „A Demokratikus Koalíció az elmúlt hónapokban következetesen kitartott azon álláspontja mellet, hogy Orbán rendszerének leváltása csak is széleskörű összefogással lehetséges. Örömmel és bizakodással vettük tudomásul, hogy az érdemi támogatottsággal rendelkező pártok vezetői félretéve minden egyéni ambíciót, felelős és bölcs megállapodást kötöttek. A Demokratikus Koalíció választókerületi szervezete – megőrizve saját politikai hitvallását – ezúton biztosítja Bátyai Edinát, hogy minden eszközzel, a rendelkezésére álló összes erőforrásával támogatja és segíti kampányát. Csak együtt sikerülhet” – zárul a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.