Operaénekesekkel bővült a Szegedi Sztárok Fala + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

sztarok_fala09_gsEz alkalommal két operaénekes portréja kerülhetett fel Szeged művészei mellé a Brnói Étterem falára. A fiatal művészek immáron a Szegedi Sztárok Falán.

Kónya Krisztina ifjú énekesnő a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán végzett, bár zene iránti szeretete egészen 7 éves koráig nyúlik vissza, amikor is hegedűn és zongorán kezdett el tanulni. Már diplomázásának évében, 2002-ben szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol öt éven át Gyimesi Kálmán Liszt-díjas operaénekes dolgozott hangképző mestereként. Négy év telt el, és elhozta az énekkari Nívó-díjat, ekkortól a szegedi színház magánénekese. Ugyancsak ebben az éveben Szegeden elnyerte „Az évad ifjú énekese„ díjat, majd 2009-ben Bessenyei Ferenc művészeti díjat kapott. 2010-ben színházában átvehette az évad legjobb opera-énekesnőjének járó Dömötör-díjat, 2011-ben pedig a Szegedi Operabarátok „az évad operaénekese” díjjal tüntették ki. Olyan előadásokban játszott, mint például Verdi Traviatája vagy a Simon Boccanegra.

Az est másik kitüntetettje Cseh Antal, aki a budapesti zeneművészeti egyetem mellett a Szegedi Tudományegyetemen is megfordult. Már tanulmányai alatt olyan ösztöndíjakat söpörhetett be, mint a Köztársasági Ösztöndíj (erre kétszer is pályázott, mindkétszer sikerrel), a Fischer Anna-ösztöndíj, és a 2007-es Szeged Megyei Város Alkotódíj. Legutóbb Rossini Hamupipőkéjében a főszereplő mostohaapjaként láthattuk, de megfordult már a Rigolettóban, a Háry Jánosban, az Anyeginben, és Verdi Traviatájában is.

A portrék kifüggesztését követően a művészek szerepeit felidéző fotókiállítás nyílt, melyet Gyüdi Sándor, a szegedi színház főigazgatója nyitott meg.

no images were found

Előző sztori

„Aranyrögökkel” és „drágakövekkel” tisztelegtek Tápén a kultúra előtt

Következő sztori

Bálint Sándor unokája vehette át nagyapja lovagi díját