Közélet

MSZP: tavaly is folytatódott a vidéki Magyarország rombolása

MSZP: tavaly is folytatódott a vidéki Magyarország rombolása

2014. január 11., szombat
MSZP: tavaly is folytatódott a vidéki Magyarország rombolása

Az MSZP szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter "sikerjelentésével ellentétben" 2013-ban is folytatódott a vidék Magyarországának rombolása.

Gőgös Zoltán

, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke és

Harangozó Gábor

, a bizottság tagja az MTI-hez szombaton eljuttatott közös közleményében azt írta: a kedvező időjárás viszonyoknak köszönhetően a magyar mezőgazdasági termelés volumene a 2011-es szintre állt vissza az elmúlt évben. Az MSZP szerint azonban a hitelkonstrukciók nem segítették a gazdákat, a szigorú feltételekhez kötött kölcsönök helyett jobb lett volna, ha inkább a kárenyhítési támogatásokat folyósították volna a termelőknek. Közölték, a vidéki emberek életminőségének javulásáról szóló "miniszteri sikerjelentéssel" szemben ma már 4,6 millió ember él a létminimum alatt Magyarországon, elsősorban a falvakban. A politikusok azt írták: a tavaly elfogadott új földtörvény kisemmiz 2 millió földtulajdonost, és 106 ezer mezőgazdasági alkalmazott munkahelyét kockáztatják azzal, hogy a termőföldet Fidesz-közeli gazdálkodóknak juttatják. Hozzátették, az

Orbán

-kormány nem tett semmit a helyi élelmiszerek terjesztéséért sem, a támogatások folyamatos csökkentése nyomán csökken a sertésállomány, a takarékszövetkezetek "lenyúlásával" pedig a vagyonuktól fosztották meg a vidéki embereket. "Az MSZP a tavaszi kormányváltás után minden gyanús földügyletet ki fog vizsgálni. Minden jogtalanul használt földet visszaveszünk, majd igazságos pályáztatás után a helyben élő és gazdálkodó családoknak, és olyan vállalkozásoknak adjuk, akik annak hasznosításával a legtöbb vidéki embernek adnak megélhetést" - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.