Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Sport

Labdarúgás: komoly készülődés és fogadkozás Újszentivánon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

pazsit_ujszentivany_mj-55A megyei harmadosztályú csapatok közül elsőként, január 13-án kezdte meg felkészülését a tavaszi idényre az Újszentiván SE. Az együttes kerete komoly változásokon ment keresztül az őszi idény vége óta, ezzel egyetemben az elvárások is nőttek a csapattal szemben – Kiss Máté tanítványinak nyílt célja a feljutás kiharcolása.

A csapat az első három hétben heti négy edzéssel készült, január 25-én pedig már a Deszk SC által rendezett nyolc csapatos teremtornára hivatalos. A klub szerepel majd a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség által szervezett téli bajnokságon is, Völgyi Rolandék a Szentesi Kinizsivel és a Zsombóval kerültek egy csoportba.

A gárdát illető egyik legfontosabb változás, hogy az eddigi megbízott edző, Kiss Máté pozíciója állandósult. Ami pedig a játékosmozgást illeti, már egy tucat labdarúgót igazolt az Újszentiván a télen. Komoly kontingens érkezett Gyálarétről, a kapus Weszelovszky Gábor, valamint Papp Péter és Hufnágel Péter is a megyei III. osztály Szegedi csoport negyedik helyén álló együttesnél focizik a jövőben. Mindannyian rendelkeznek megyeegyes múlttal, ahogyan a Sándorfalva mezét lecserélő támadó, Gyarmati Róbert is. Ugyancsak a klubnál szerepel már tavasszal a HFC fiatal tehetsége, a 18 éves Borbély Gábor, illetve két exvásárhelyi játékos, Habi Roland és Lázár Tamás is. A Weszelovszkyhoz hasonlóan szintén hálóőrként bevethető Kozák Dávid Deszkről távozik Kiss Máté hívószavára, míg Lukács Tamás és Kálmán Krisztián a SZVSE után igazolnak Újszentivánra. Az érkezők sorát a Tiszasziget rutinos irányítója, Illés Tibor, illetve a Tápéról távozó Volán-nevelés, Mudri Balázs zárja – egyelőre.

Az egyesület további két játékossal igyekszik még bővíteni keretét a március 23-i szezonstartra. Az újszentivániak ötpontos hátrányból folytatják a pontvadászatot az éllovas UTC II. csapatával szemben, az első mérkőzést a Zsombó fakójával játsszák idegenben.

Tovább olvasom

Sport

Továbbra is nyeretlen a Szeged-Csanád GA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Szentlőrinccel a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Győzelemmel zárta menetelését a kupában a szegedi vízilabdacsapat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Harmadik helyen végzett az alsóházban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Mindkét meccsét megnyerte a szegedi pólócsapat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szabó Zoltán együttese továbbra is markáns arcát mutatja a sorozatban.

Tovább olvasom

Aktuál