Sport

Kosárlabda: Drahos újra búcsút int Vásárhelynek

Kosárlabda: Drahos újra búcsút int Vásárhelynek

2014. január 7., kedd
Kosárlabda: Drahos újra búcsút int Vásárhelynek
Drahos Gábor

Az idei év első NB I/B-s bajnoki mérkőzésén a Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK csapata lesz a Vásárhelyi Kosársuli ellenfele szerdán este 18 órai kezdettel a Hódtói Sportcsarnokban.

Az őszi szezon utolsó, tizenegyedik fordulójában mindkét együttes javítani szeretne a mérlegén. Az ötödik helyen álló hazaiak eddig hat győzelem mellett négy vereséget könyvelhettek el, míg az utolsó előtti helyen szerénykedő tiszaújvárosiak mindössze kétszer örülhettek győzelemnek, nyolc alkalommal viszont vesztesen hagyták el a játékteret. A Kosársuli a hazai pályán lejátszott hat találkozója közül ötöt megnyert, mindössze az egriek távoztak győztesen Vásárhelyről, ezzel szemben a vendégek mind az öt idegenbeli találkozójukat elveszítették. A vásárhelyieknek tehát minden okuk meglehetne a bizakodásra, de a hétfő esti edzésen

Drahos Gábor

bejelentése sokakat meglepetésként ért. A nyáron a Kaposvár NB I-es csapatától Vásárhelyre visszatért irányító ugyanis bejelentette, hogy elfogadta tavalyi egyesülete ajánlatát és ismét a somogyiak első osztályú gárdájánál folytatja pályafutását, így szerdán este a Tiszaújváros elleni találkozón játssza utolsó mérkőzését vásárhelyi színekben. "Természetesen sajnálom, hogy Gábor nem marad velünk, de megértem a döntését, hiszen egy sportolónak nem lehet más célja, mint a lehető legmagasabb célokért küzdeni. Nem törünk össze, dolgozunk tovább, úgy érzem, hogy egyre inkább összeáll a csapatunk. Egyébként is kellően bő a keretünk, Drahos távozásával

Sasa Vejinovic

megint több lehetőséget kap majd, ő az utóbbi években már bizonyította, hogy számíthatunk rá. Bejutunk a felsőházba!" - értékelte a kialakult helyzetet

Vas Péter

a vásárhelyi gárda csapatkapitánya. A hazaiak kapitánya tehát bizakodó, de Drahos - akinek voltak egészen kiemelkedő mérkőzései és néhány gyengébb szereplése egyaránt - távozásával a négy közé jutás lényegesen nehezebb lesz, mint azt korábban remélhették. A szerdai találkozó esélyesei egyértelműen a jóval erősebb kerettel és hosszabb kispaddal bíró vásárhelyiek, de a vendégek csapatként koránt sem lebecsülendő ellenfelek, amit jól mutat a Hepp Kupában elért harmadik helyezésük is. Kérdés, hogy a látogatóknál pályára lép-e az egykori sokszoros válogatott, 208 cm-es center

Sitku Ernő

, aki játékosként a tiszaújvárosiak kosarasa, de akit a közelmúltban az NB I-es Nyíregyházi KK együttesénél másodedzőből vezetőedzővé léptettek elő. Elméletileg a játékos Sitku szerdai pályára lépésének nincs akadálya, hiszen edzőként csapata csak szombaton lép pályára, amikor éppen a Szedeák gárdáját fogadják majd Nyíregyházán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.