/

A Mol nyerte a Volán üzemanyag tenderét

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyetlen ajánlattevőként a Mol nyerte a Volánbusz Zrt. nettó 5,8 milliárd forintos nyílt üzemanyag közbeszerzését – az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A tender négy részből áll: először két részre, Kelet- és Nyugat-Magyarországra oszlik, majd ezeken belül tartálykocsis, illetve közforgalmi üzemanyag kútnál történő kiszolgálás szerepel az ajánlatban.

Kelet-Magyarországon a gázolajból és a 95-ös benzinből is 5,30 forint engedményt ad a nettó nagykereskedelmi árból a Mol, a tartálykocsis kiszolgálásnál. Nyugat-Magyarországon viszont 5,90 forint az engedmény.

Amikor benzinkútnál tankol a jármű, akkor a nettó nagykereskedelmi árhoz a normál gázolajnál 11,32 forintot, a téli gázolajnál 35,55, míg a benzinnél 11,13 forintot tesznek hozzá literenként.

Előző sztori

Szegedi kutatóorvos a gyógyíthatatlan betegségekkel szemben

Következő sztori

Idén már hatvankét pályázatra lehet jelentkezni az Erzsébet-programban