/

Vakon és süketen is gazdira talált Tege

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

1615Szerető gazdi mellett töltheti öreg napjait Tege, a Szeged-Kiskundorozsma területén talált vak és süket kutyus.

Szeged egyik külvárosi utcájának vízelvezető árkából még november derekán mentette meg az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere a szemmel láthatóan rossz bőrben lévő kutyát, melyről hamar kiderült, hogy idős, vak és süket is. A www.ebangyal.hu állatmentő és gazdikereső programnak köszönhetően Tege kutya életének utolsó szakaszát (budapesti örökbefogadójának köszönhetően) szeretetben és biztonságban töltheti el.

Az állatvédő egyesület arra buzdítja a felelős állattartókat, hogy ki-ki lehetőségeihez mérten segítse az utcáról megmentett állatok ügyét, legfőképp azzal, hogy felelős döntés után örökbe fogad egy gazdira váró négylábú kis kedvencet.

1596_2

Előző sztori

Márványtáblát avattak a világbajnok vízilabdázók tiszteletére

Következő sztori

Keddi programajánló: Légy♥es!, UNDorgrUND és Rozsdamaró