Közélet

Hetvenöt százalékra csökken a végkielégítések különadója

Hetvenöt százalékra csökken a végkielégítések különadója

2013. december 17., kedd
Hetvenöt százalékra csökken a végkielégítések különadója

A parlament 2014. január 1-jével az eddigi 98 százalékról 75 százalékra csökkentette a közszférában kifizetett - kétmillió, illetve három és fél millió forint feletti - végkielégítéseket terhelő különadót.

A Ház erről az agrár- és környezetügyi tárgyú törvénymódosítások között döntött, elfogadva

Fazekas Sándor

vidékfejlesztési miniszter zárószavazás előtt benyújtott javaslatát. Állami és önkormányzati vezetőknek, képviselőknek, köztulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak a jogviszonyuk megszüntetése miatt kifizetett összeg kétmillió forint feletti része után, más állami foglalkoztatottaknak a végkielégítésük három és fél millió forinti része után kell megfizetniük a különadót. A különadót 2010-ben vezették be, de a szabályozást alkotmánybírósági döntések miatt azóta kétszer is módosította a Ház. A 98 százalékos különadó miatt korábban több érintett bírósághoz fordult, legutóbb novemberben mondta ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes a magántulajdon védelmének elvével. A Miniszterelnökséget vezető

Lázár János

államtitkár - aki három éve még Fidesz-frakcióvezetőként kezdeményezte a pofátlannak minősített végkielégítések megadóztatását - hétfőn azt mondta: vállalható kompromisszum a különadó csökkentése. Az agrár- környezetügyi tárgyú törvénycsomag emellett 33 ágazati törvényt módosított. A változtatások között szerepel az Agrárgazdasági Kutatóintézet kijelölése statisztikai szervként. A vadászati törvény úgy változott, hogy a vadászvizsgát megelőző tanfolyam szervezésére a vadászati hatóság ad engedélyt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.