Közélet

Fontos változások a horgászatban

Fontos változások a horgászatban

2013. december 19., csütörtök
Fontos változások a horgászatban

Számos, horgászokra vonatkozó változás lép életbe 2014. január 1-jétől. A módosítások érintik többek között az állami horgászjegyeket, a fogási naplókat, de egyes halfajok kifogható méretét és napi kifogható mennyiségét is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) rövid tájékoztatót állított össze a legfontosabb tudnivalókról.

A változtatásokat a 2013. évi CII. törvény módosítása, valamint a január 1-jén hatályba lépő halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló VM rendelet indokolja. Az új szabályozás problémamentes átvétele érdekében a 2013. évre érvényesített állami horgászjegyeket és fogási naplókat 2014. január 31-ig meghosszabbították. A éves horgászjegyek díja nem változik, 2014-ben is 2000 Ft marad. A 2013. évi fogási naplók érvényességét szintén meghosszabbították január 31-ig. Fontos, hogy az új halgazdálkodási és halvédelmi törvény hatályba lépése óta a fogási napló – nem a területi engedélyhez, hanem – az állami horgászjegyhez kapcsolt halfogásra jogosító okmánnyá vált. 2014. január 1-jétől kezdődően a november 1. és március 15. közötti időszakokban a vermelő halállományok védelme érdekében szonár (halradar) használata a halfogási tevékenységhez tilos. Az új rendelet megtiltja majd a horogra kívülről akadt hal megtartását a szabályosan kifogott, 30 cm-nél nagyobb hal pedig csak leölve lesz elszállítható a vízpartról. A teljes tájékoztató elérhető a

NÉBIH weboldalán

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.