Közélet

Elindult az új 10-es – a polgármester „nyomta meg a startgombot”

Elindult az új 10-es – a polgármester „nyomta meg a startgombot”

2013. december 20., péntek
Elindult az új 10-es – a polgármester „nyomta meg a startgombot”
pirostroli07_gs

Trolibuszok váltották fel pénteken a 10-es buszokat – átadták a meghosszabbított vonalat, melyen az új, piros, önjáró Skodák közlekednek majd.

Pénteken 15.58 órakor az új 10-es trolibuszvonalon elindult a közlekedés. A vonalat az új szegedi troliflotta prototípusa avatta fel, a többi 12 jármű folyamatosan áll majd forgalomba. Ünnepi beszédet

Botka László

, Szeged polgármestere mondott. A város első embere előbb az utóbbi években Szegedre érkezett uniós forrásokról beszélt, a sikereket méltatta, aminek elmondása szerint az volt az oka, hogy a szegediek nem azzal foglalkoznak, mi az ami szétválaszt, hanem azzal, ami összeköt, mert ez sokkal több bennünk. „Küzdelmes korszakban élünk, olykor ellenszélben is meg kell védenünk beruházásainkat” - tette hozzá, majd elmondta, hogy a trolibusztendernél 20 hónap késést okozott az, hogy a fideszes képviselők feljelentéseket tettek a projekttel kapcsolatban, és ennyi idő telt el, mire a hatóságok is megállapították, hogy minden jogszerűen zajlott. Megtudtuk: ez a vonal Szeged legnagyobb utasforgalmú szakasza, melyen 2014 nyár végéig már a teljes flotta közlekedni fog.

A vonal

Pénteken a 10-es autóbuszvonalon az autóbuszok üzemzárásig még közlekednek, majd december 21-én szombaton üzemkezdettől az autóbuszvonal megszűnik. A 10-es trolibuszjárat módosított és meghosszabbított útvonalon közlekedik majd. Az új járat a József Attila sugárút–Glattfelder tér szakaszt nem érinti, helyette a Brüsszeli körút–Csongrádi sugárút–Szent István tér–Vidra utca útvonalon közlekedik. A trolibuszok emellett a Honvéd teret közvetlenül nem érintik, helyette a Tisza Lajos körúton az Aradi vértanúk tere érintésével a Klinikákig közlekednek. Az elektromos tömegközlekedési nagyprojekt keretében összesen 13 alacsonypadlós trolibusz beszerzésére került sor, amelyek folyamatosan állnak majd forgalomba. A trolibusz a legfejlettebb városi tömegközlekedési jármű légszennyezés, zaj- és rezgéskibocsátás tekintetében, új, csendes, gyors és környezetbarát jármű. A 10-es trolivonal kiépítése is a Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt része volt. Kivitelezője a Szeged SV 2009 konzorcium volt – tagja a Siemens Zrt. és a VIV Zrt. –, mely nettó 3 milliárd forint értékben vállalta, hogy meghosszabbítja a 8-as trolibusz vonalát, kiépíti az új tarjáni 10-es trolibusz vonalat, valamint korszerűsíti és bővíti a kötött pályás tömegközlekedési hálózat áramátalakító állomásait, optikai kábelhálózatát, utastájékoztatási pontjainak tápellátását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.