Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Bulvár

Máté Bence lett az Év természetfotósa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

matebenceMáté Bence vehette át kedden a GDF Suez – Az Év Természetfotósa díjat a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM), ahol a legjobb munkákból kiállítás is nyílt.

Az összesített eredmény alapján Máté Bence kapta idén az Év természetfotósa kitüntetést, míg Tányérajkúak című képe az Év természetfotója címet nyerte el. Az Év búvárfotósa díjat Tökölyi Csaba, míg a 18 év alattiak versenyében az Év ifjú természetfotósa díjat Balla Tihamér érdemelte ki – ismertette az eredményeket Radisics Milán, a pályázatot 21. alkalommal meghirdető naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke.

A 2013-as kiírásra 307 pályázó összesen 3822 fotóval nevezett 14 kategóriában. Az elismert szakemberekből álló zsűri (Kármán Balázs, Bánkuti András, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Novák László és Vizúr János) a pályaműveket három lépésben bírálta el: ezek közül az első kettő az interneten követhető, tehát nyilvános volt, végül pedig 123-ra szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét.

A pályázat díjazott felvételeiből rendezett kiállítás 2014. január 27-éig látogatható az MTTM kupolacsarnokában. A tárlaton látható képek kerültek be az Alexandra kiadásában, a díjátadó és a kiállítás megnyitása alkalmából megjelent Az év természetfotói című kötetbe is. A 192 oldalas album a pályázat legjobb képeiből nyújt válogatást az olvasóknak. A 123 fotó mellett az érdeklődők elolvashatják a képek keletkezésének történetét, és azt, hogy milyen eszközökkel születtek a fotográfiák.

Máté Bence már 2010-ben is kiérdemelte az Év természetfotósa elismerést, a pusztaszeri fiatal tehetség munkáiról bővebben itt olvashat.

Tovább olvasom

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál