Közélet

Latorcai: a kormány erélyesen fellép a civil pénzekkel visszaélőkkel szemben

Latorcai: a kormány erélyesen fellép a civil pénzekkel visszaélőkkel szemben

2013. november 10., vasárnap
Latorcai: a kormány erélyesen fellép a civil pénzekkel visszaélőkkel szemben

A kormány erélyesen fel fog lépni a civil szervezeteknek felajánlott 1 százalékokkal visszaélőkkel szemben, hiszen ezek a szervezetek a felajánlókat tévesztik meg, miközben egy jó célt és egy rendkívül fontos társadalmi küldetést hirdetnek - jelentette be sajtótájékoztatóján Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vasárnap Budapesten.

Mint emlékeztetett rá, ezen a héten két civil szervezetről is kiderült, hogy nem arra fordították a támogatást, amire kapták, hanem azt luxuskiadásokra költötték. A vonatkozó törvények módosításával kötelező lenne vagyonnyilatkozatot készíteniük a civil szervezetek vezető tisztségviselőinek, ha egy meghatározott értékhatár felett kapnak 1 százalékos adótámogatást. A kormányzati tervek szerint a jövőben kevesebb juthat működési költségre és jóval kevesebb marketingre.

Latorcai Csaba

beszámolt a kormány civileket érintő főbb lépéseiről is. Mint elmondta: szakítva a korábbi kormányok paternalista szerepfelfogásával a társadalmi párbeszéd új, többsíkú formáját kívánták megvalósítani. Ennek első lépéseként a jogszabályok előkészítésébe igyekeztek bevonni a civileket. Ennek jegyében készült a jogszabályok előkészítésébe való társadalmi részvételt biztosító törvény. Második lépésként bevonták a civileket Magyarország stratégiai terveinek előkészítésébe. Ebből a célból állt fel a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), felváltva a korábbi zárt háromoldalú egyeztetést, amely kibővült a gazdasági szervezetek és a munkavállalók mellett a civil szervezetek, a tudományos élet és az egyházak képviselőivel. A helyettes államtitkár szerint rendkívüli elismerés érte az NGTT-t azzal, hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke további, mélyebb stratégiai együttműködést kért a Tanácstól, különösen a társadalom etikus és értékalapú szervezése, a roma integráció, valamint a vidékfejlesztés és területi kohézió előmozdítása érdekében. Mint elmondta: a társadalmi partnerség további fórumának kiépítése érdekében - a jó állam megvalósításáért - meghirdették azt az államreform programot, amelyben önkormányzatok és civil szervezetek együtt pályázhattak helyi fórumok kialakítására és működtetésére. A civilpolitika harmadik lépése volt az emberi jogi munkacsoport felállítása, melyben kormányzati tisztségviselők, független állami szervezetek - köztük az ombudsman -, valamint civil szervezetek közösen, rendszeresen monitorozzák Magyarország emberi jogi helyzetének alakulását. Mint elmondta: a Nemzeti Együttműködési Alap sikerességét mutatja, hogy az idei pályázatokon csaknem 4 ezer szervezet részesült több millió forintos támogatásban, ráadásul idén már októberben kiírták a jövő évi pályázatokat. Latorcai Csaba emlékeztetett arra is, ha a parlament elfogadja a civil törvény módosítását, akkor 2014-től már úgy lehet felajánlani a személyi jövedelemadó 1 százalékát, hogy ismert lesz: ki tudja fogadni ezeket a felajánlásokat. Ráadásul a fogadókészséget a civil szervezeteknek már csak egyetlen alkalommal kell igazolniuk - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.