Sport

Kosárlabda: megállíthatatlanok a Szedeák fiataljai

Kosárlabda: megállíthatatlanok a Szedeák fiataljai

2013. november 29., péntek
Kosárlabda: megállíthatatlanok a Szedeák fiataljai
szegeak_kecskemet_16_gs

A bajnokság féltávjához közeledve továbbra is hibátlan a Naturtex-SZTE-Szedeák 23 éven aluliakból álló utánpótláscsapatának mérlege, Nyilas István tanítványai eddigi mind a tíz mérkőzésüket megnyerték a ligában.

Hogy a kiváló széria nem a szerencse műve, hűen igazolja a statisztika is: Wirth Ádámék átlagban 91,2 pontot dobnak meccsenként, míg az ellenfelek csak 66-ot szereznek ellenük. A gárda legutóbb az akkor harmadik helyen álló Atomerőműt verte 45 pontos különbséggel, azt megelőzően pedig a Falco otthonában diadalmaskodott 88-80-ra.

Nyilas István

edző elmondta, együttese igazi erejét az egységesség adja, nincsenek igazán kiemelkedő egyéniségeik, tizenkét hasonló képességű játékos alkotja a keretet. Jellemző adat erre vonatkozóan, hogy a mérkőzéseken rendre többen is tíz pont felett teljesítenek a csapatból, de húsz fölé csak ritkán jut bárki -

olvasható a klub honlapján

. A tréner hozzátette, igyekszenek minden összecsapáson mindenkinek lehetőséget adni, a felnőttek között szereplők ugyanúgy játszanak, mint a többiek. Kifejtette, ez a szemlélet viszonylag ritka a mezőnyben, a legtöbb klub általában pihenteti, tartalékolja a feljátszókat. A Szedeák idény előtti célkitűzése az érmes helyek valamelyikének elérése volt, a csapat ennek megfelelően készült mindeddig, és készül a jövőben. Bár a

Molnár Csaba

vezette U18-as és az U23-as együttes rendszerint együtt gyakorol, mindez nem jelent azonban problémát, már csak azért sem, mert utóbbi gárdának többen tagjai a juniorok közül is. Ahogyan a felnőtteknél, úgy az utánpótlásban is rövid szünet következik, az U23-ask legközelebb december hatodikán lépnek pályára, a 11. fordulóban hazai pályán a harmadik helyezett Sopron lesz Nyilas István legénységének vendége.

A Naturtex-SZTE-Szedeák U23-as csapatának kerete:

Wirth Ádám, Varga Zalán, Molnár Bence, Révész Ádám, Verba Barna, Demeter Attila, Vágvölgyi Ákos, Mike János, Masa Tamás, Liszkai Dávid, Jáhni Bence, Szatmári Barnabás, Kereszty Domos, Gárgyán Levente, Meleg Károly, Miscevic Nemanja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.