Közélet

Botka: az MSZP fenntartja megállapodási szándékát a DK-val

Botka: az MSZP fenntartja megállapodási szándékát a DK-val

2013. november 21., csütörtök
Botka: az MSZP fenntartja megállapodási szándékát a DK-val
Botka László

Az MSZP fenntartja megállapodási szándékát a Demokratikus Koalícióval (DK), hiszen korrekt együttműködési és választási szövetséget ajánlott a Gyurcsány Ferenc által létrehozott pártnak is, az ajánlatra a DK mondott nemet - jelentette ki Botka László, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön az MSZP békéscsabai fóruma előtt sajtótájékoztatón.

Botka László

hangsúlyozta: az MSZP a közös listán, biztos befutó helyeket kínált a DK politikusainak és egyéni körzeteket, ahol közös jelöltként indulhattak volna képviselői. Mint mondta: "nem igazak azok az állítások, hogy az általunk kínált feltételek szerint a DK vezető politikusai ne lehettek volna közös jelöltek. Ilyenről szó nem volt. Egy dologban láttuk és látjuk egyértelműnek a helyzetet, nevezetesen, hogy

Gyurcsány Ferenc

személyes szerepvállalása jelen pillanatban nem erősíti a kormányváltást. Az MSZP egyetlen másik, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó politikus esetében ilyen jellegű fenntartást nem fogalmazott meg" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az MSZP részéről volt megállapodási szándék, az ajánlatra a DK mondott nemet. A tárgyalások esetleges újranyitásáról Botka László azt mondta: "a mi álláspontunk nem változott, szeretnénk mindenkivel megállapodni. Amennyiben új helyzet lesz, feltehetően azt jelenti majd, hogy azok gondolják másképpen a dolgokat, akik korábban nemet mondtak a megállapodásra, és ha ez így lesz, a szocialista párt természetesen erre is pozitívan reagál."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.