Közélet

Befejeződött a makói szennyvíztisztító-telep bővítése

Befejeződött a makói szennyvíztisztító-telep bővítése

2013. november 28., csütörtök
Befejeződött a makói szennyvíztisztító-telep bővítése
makoi_szennyviztisztito1

Befejeződött a makói szennyvíztisztító-telep bővítése, az uniós támogatással, 1,374 milliárd forintból korszerűsített létesítmény a most elindult 12 hónapos próbaüzemet követően kaphatja meg a végleges engedélyeket – közölte Buzás Péter (MSZP) polgármester csütörtökön a helyszínen.

A szennyvíztisztító-telep korszerűsítése a Makón és öt másik településen több mint 14 300 háztartást érintő, 14 milliárd forintos összköltségű szennyvíz-csatornázási projekt egyik legfontosabb eleme – mondta a politikus. A Strabag-MML Kft. által megvalósított fejlesztés nyomán a telep kapacitása napi 6 ezerről 8400 köbméterre nőtt, ami 30 ezer helyett immár 52 ezer háztartás kiszolgálására alkalmas – tudatta a polgármester. A telepen keletkező szennyvíziszap kezelésére a Magyarországon újdonságnak számító szolártechnológiát alkalmazzák. Az eljárás során az üvegházakhoz hasonlító szolárcsarnokokban a kezdetben 22-25 százalékos szárazanyag-tartalmú iszapból állandó keverés mellett elpárologtatják a víz jelentős részét. A keletkező granulátum felhasználható talajerő-utánpótlásra, komposztáláshoz vagy fűtésre is.

makoi_szennyviztisztito2

A Makó mellett öt településen – Apátfalván, Földeákon, Kiszomboron, Magyarcsanádon és Maroslelén - megvalósuló környezetvédelmi beruházás során 2014-ig összesen 298 kilométer gravitációs szennyvízcsatorna, 91 kilométer nyomás alatti szennyvízcsatorna, 34 új szennyvízátemelő épül, a csatornázott háztartások száma így a jelenlegi 2342-ről várhatóan több mint 16 ezerre nő. Egy kiegészítő egymilliárd forintos támogatásnak köszönhetően a csatornázás érintette utcák többségét teljes szélességében újraaszfaltozzák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.