Sport

A Kék Mókus címvédői ismétlésre készülnek

A Kék Mókus címvédői ismétlésre készülnek

2013. november 22., péntek
A Kék Mókus címvédői ismétlésre készülnek
elsob_harsfas_09_il

Az öregfiúk lábtenisszel készülnek a többi kupagyőztes csapat minden tagja nagypályázik – a bajnokokat kérdeztük.

A 2012-es döntőt

a +45-ös kategóriában a Gulyás Csárda, a +35-ösben a Kiss-Autószervíz, a nyílt küzdelmeket pedig a Hársfa Söröző nyerte. Szétnéztünk a bajnokok háza táján, hogyan készülnek, és történt-e változás. A „legidősebbeknél” a csapatvezető,

Tárkány Zsolt

elmondta nekünk, hogy az alapcsapat lábteniszezni szokott rendszeresen és a SZEOL öregfiúkban játszanak gálameccseket. „Összeszokott gárda vagyunk és komoly NB I-es múlttal, rutinnal rendelkezünk.

Major László

és

Szabó Zsolt

beléptek a 45-ösök klubjába, így most csatlakoznak a keretünkhöz. A cél természetesen a kupa elhódítása ismét” – tudtuk meg. A szegedi focirajongóknak nem nagyon kell bemutatni a csapatot, ahol olyan nevek játszanak, mint az egykori SZEOL NB I-es csapatának a tagjai,

Orosházi László, Deák Ferenc, Márki László

. A 35 év fölöttieknél egy kecskeméti csapat nyerte tavaly a kupát. „Mi ugyanazzal a csapattal érkezünk, mint az előző évben. Külön nem készülünk, nálunk a teljes csapat nagypályán focizik, függetlenül attól, hogy 35 év fölöttiek. A célunk természetesen az ismétlés” – mondta el a csapatvezető

Masa Attila

. A hálójukat az utolsó NB I-es szegedi csapat, a Szeged LC egykori kapusa,

Szulyovszki Ákos

védi, az egykor szintén abban a csapatban futballozó

Koncz Zsolt

is a pályán lesz, de láthatjuk a gárdában

Némedi Norbertet

, ő a SZEAC-ban játszott a 90-es években, később a Kecskeméti TE NB I-es játékosa lett. De meg kell említenünk a keretből még a Szegeden nevelkedett, hajdan ifjúsági válogatott

Gréczi Gábor

nevét is. „Két új név van nálunk. Az egyik

Garamvölgyi Csaba

a Tisza Volánból, ő lesz a cserekapusunk, tanultunk a tavalyi blamából, mikor egy mezőnyjátékosnak kellett helyettesítenie

Vasas Gábort

. A másik új ember

Forró Attila

az FK Szegedből. A csapat tovább fiatalodott.

Militár

és

Domonkos

külföldön tartózkodnak, ők nem lesznek idén a keretben. A Hársfa már nagyon régen együtt focizik ezzel a gárdával, minden játékosunk aktív labdarúgó, de össze fogunk jönni egy-két alkalommal a teremben is gyakorolni. Az átlag életkorunk 21-22 év, sok a lendület és az energia bennünk, ráadásul évről, évre fejlődünk” – árulta el nekünk

Kozó Bálint

csapatvezető. Vasas Gábornak nem idegen a kispálya, a kapus elmondta nekünk, hogy rendszeresen futsalozik, az UTC keretének a tagja. Kemény csörtékre számít, de ő is, ahogy a csapat többi tagja, címvédésre készül.

A Hársfa Söröző kerete:

Vasas, Garamvölgyi Cs. (kapusok), Kormányos, Grósz, Grünvald, Kozó, Fröhlich, Mucsi, Kéri, Batik, Beretka, Farkas, Fülöp, Forró, Faragó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.