Vízforrás – konfliktusforrás

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyakori árvizek miatt azt gondolhatjuk, mi laikusok, hogy nem kell aggódni a vízhiány miatt. Annak ellenére, hogy Magyarország egyelőre még a „víznagyhatalmak” közé tartozik, nem szabad hátradőlnünk a karosszékben.

Régen szervezetek már e kis hazában hasonló nagyságrendű szakmai összejövetelt: több mint 100 országból 1300 résztvevője volt a minap Budapesten véget ért Víz Világtalálkozónak. De nem csak tömegességében volt figyelmet érdemlő, hanem az emberiség jövőjét tekintve fontosságában is. Tavaly a Rió+20 elvevezésű környezetvédelmi konferencián Áder János, magyar államfő szorgalmazta ennek a tanácskozásnak a megtartását, amelynek egyúttal a házigazda szerepét is vállalta. Hogy a konferenciának milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a világon, annak ékes bizonyítéka, hogy megjelent Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Lamberto Zannier, az EBESZ főtitkára, Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója, Dogan Altinbilek, a Víz Világtanács elnöke, Michel Jarraud, a Meteorológiai Világszövetség főtitkára, valamint vízzel foglalkozó nemzetközi szaktekintélyek, civil szervezetek vezetői, miniszterek, államtitkárok, tudományos szakértők is. Az összejövetel négy napja alatt csoportokban és plenáris üléseken vitatták meg Földünk egyik időszerű problémáját: a vízellátás, ezen belül pedig az ivóvíz biztosításának témakörét.

Miért is volt ez a nagy felhajtás Budapesten? Akkora, hogy időnként a város forgalmát akadályozta a sok „jövevény”? Nem turistaként érkeztek a magyar fővárosba a világ minden földrészéről idesereglett vendégek. Hanem azért, mert gond van az emberiség számára lételemet jelentő vízzel: nincs belőle elegendő, s ami van, az is többnyire szennyezett! Megdöbbentő adatok láttak napvilágot ezen a konferencián (igaz, ezekről többé-kevésbé korábban is értesülhettünk). Ismeretes, hogy bolygónk felszínének csaknem kétharmadát víz borítja. Igen ám, de ennek a hatalmas mennyiségnek csupán két és fél százaléka édesvíz, ráadásul ennek hetven százaléka fagyott halmazállapotú! A napjainkban tapasztalható mértéktelen pazarlás, valamint az egyre gyarapodó világnépesség miatt a fogyasztásra alkalmas vízkészlet bizony nagyon gyorsan apad. Ennek egyenes következménye, hogy ma több mint egy milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, s ami még tragikusabb elem ebben a helyzetben: naponta csaknem tízezer gyermek hal meg a szennyezett víz okozta különféle betegségekben! A bajt tetézi az az állapot is, hogy világ édesvízkészletének eloszlása sem mondható egyenletesnek. Tudniillik e víz kétharmada tíz ország területén található, Kanada pedig mint a legnagyobb „birtokos”, a források negyedét tudhatja magáénak! Összehasonlításképpen még egy adat: míg a világ fejlett országaiban az egy lakosra jutó napi átlag-vízfelhasználás eléri a napi 300 litert is, addig Észak-Afrika államaiban ez a mennyiség alig teszi ki a 10-20 litert… Jelenleg egyébként már mintegy harminc ország küzd krónikus vízhiánnyal, s csak Afrikában 46 olyan ország van, ahol a vízért a szomszédokkal folytatott vetélkedés az elkövetkező tíz-tizenöt évben háborúhoz vezethet!

De mi a helyzet hazánkban? A gyakori árvizek miatt azt gondolhatjuk, mi laikusok, hogy nem kell aggódni a vízhiány miatt. Annak ellenére, hogy Magyarország egyelőre még a „víznagyhatalmak” közé tartozik, nem szabad hátradőlnünk a karosszékben. Az utóbbi években egyre többször tapasztalt országos aszály, a Duna-Tisza közi homokhátság talajvízszintje több mint két évtizede csökken, ez – a szakemberek szerint – az Alföld elsivatagosodásához is vezethet. A Mátrában az utóbbi időben nagymértékű fenyőpusztulásra figyeltek fel, ami szintén a vízhiány következménye. Hogy csak azokat a figyelmeztetőbb jeleket említsük, amelyek nálunk is megjelentek… S akkor még a folyóink, vizeink szennyezettségéről nem is beszéltünk. Pedig lenne miről. Nemcsak a koszos, mocskos folyópartokra gondolunk, ahol tonnaszám fordul elő a műanyagpalacktól kezdve a háztartási hulladékon keresztül az állati tetemekig szinte minden, hanem a vegyi szennyezésekre is. Az már régóta ismert tény, hogy a Duna a világ 10 legszennyezettebb folyója közé sorolható, elsősorban azért, mert nagy mennyiségű növényvédő szert, az EU által is tiltólistán szereplő gyomirtó-maradványokat találnak benne. De ide sorolhatnánk a 2000-ben történt tiszai ciánszennyezést, amelynek hatására a folyó élővilága még mindig nem állt helyre, vagy a vörösiszap katasztrófát, melynek következményeként a Marcal és a Torna patak élővilága kipusztult, sőt, a Dunába is „jutott” a mérgező folyadékból.

Persze, ilyen kérdések kapcsán felmerül, hogy mi a teendő az aranyat érő víz megőrzése és takarékos használata érdekében? A tudós emberek különleges technológiai eljárásokat vázolnak fel, a környezetvédők szigorúbb ellenőrzéseket követelnek. De mi, hétköznapi fogyasztók mivel tudunk segíteni az „ügyön”? Elsősorban azzal, hogy „sok kicsi, sokra megy” elv alapján takarékoskodunk: a kertlocsoláshoz összegyűjtjük az esővizet, víztakarékos vécétartályt használunk, zuhanyozáskor nem folyatjuk állandóan a csapot, csak akkor kapcsoljuk be a mosógépet, ha az már megtelt szennyessel, ha csöpög a vízcsap a lakásban – nyomban megjavíttatjuk…Az első látszatra banálisnak tűnő „követelmények”. De nem azok. Ha ezt a gyakorlatot követnénk óriási megtakarítást érhetnénk el, ami kedvező számunkra és az egész társadalom egészére is.

Mert ahogyan a budapesti Víz Világtanács konferenciáján Dogan Altinbilek elnök is elmondta, a történelmi jelentőségű összejövetel (36 évvel ezelőtt tartottak hasonlót…) újfent megerősítette: a víz a jövőben stratégiai erőforrás lesz. Ezt szem előtt kell tartanunk, s új magatartásformákat kell kialakítani a világon a vízzel való gazdálkodásban, de elsősorban az ivóvíz használatában.

Nem üres szócséplés mindez, hiszen már a bibliai időkben is sokszor emlegetik a vizet, amelynek használata létfontosságú volt az ember számára. A Szentírásban talán a János evangéliumában (4,7) találjuk az egyik leginkább ideillő igerészt: „Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál , az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni, Jézus így szólt hozzá: Adj innom.” Igen, azokban az időkben még voltak tiszta, bővizű, felüdülést hozó természetes források. Ha az emberiség így bánik féltett kincsünkkel, belátható időn belül csak háborúk árán juthat hozzá…

Előző sztori

Tíz perc alatt két körözött kocsit fogtak Nagylakon + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Mintegy ötmillió forint bírság szerzőijog-sértések miatt

Legutóbbi hasonló cikkek