Közélet

Úgy kell néhány jó szó, mint a falat kenyér + FOTÓK

Úgy kell néhány jó szó, mint a falat kenyér + FOTÓK

2013. október 31., csütörtök
Úgy kell néhány jó szó, mint a falat kenyér + FOTÓK
karitasz03_gs

Szendvicsekkel, forró teával vendégelik meg a szegedi hajléktalanokat és mélyszegénységben élőket a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség önkéntesei. Sokan nem is a vacsora miatt térnek vissza, hanem mert egyszerűen szeretnének valakivel beszélgetni.

Teával és szendvicsekkel kedveskedtek a hajléktalanoknak kedd este a Dugonics téren. A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség „Homeless Team” csapata nem csak a fedél nélkülieken, de a szegénységben élő embereken is segíteni szeretne ezzel: hetente 35-40 nélkülöző látogat vissza hozzájuk, télen közel ötvenen keresik fel őket. Sokan közülük a vacsoránál is többre tartják azt a néhány kedves szót, amivel az önkéntesek várják őket. "Az egyetemi lelkészségen belül már több mint nyolc éve megalakult ez az önkéntes csoport, főként egyetemisták részvételével. Lehetőségeink szerint igyekszünk segíteni, az ételosztás mellett a krízisidőszakban gyertyákat is vásárolunk nekik" - mondta a csoport képviseletében

Jancsó Brigitta

. A fagy beköszöntével az étel mellett a megfelelő ruházat is létfontosságú ezeknek az embereknek - közösségi oldalukon egy körüzenetet küldenek körbe a szükséges holmikról, van aki cipőt, míg mások meleg takarót hoznak otthonról. Az évek során az önkéntesek közvetlen kapcsolatot alakítottak ki a fedél nélküliekkel. Brigitta szerint sokan már nem is a vacsora miatt jönnek, hanem mert itt mindig van kivel beszélgetni, emberszámba veszik őket. A közös vacsora közben elmesélik a napjukat, beszélnek munkájukról, mindennapjaikról - sok olyan, számunkra hétköznapi témákról, melyeket sokuknak nincs kivel megbeszélni. "Az egyik rászoruló nagyon jószívű, szeretett volna a dolgozóknak is kedveskedni valamivel. Egyszer egy tál meggyet hozott nekünk, de van hogy kölcsönad CD-ket, hogy hallgassuk meg, és meséljük el, tetszett-e" - mondta. Természetesen a Homeless Team szívesen fogadja az önkénteseket, várnak mindenkit nagy szeretettel, jelentkezni a lelkészség Dugonics téri irodájában és

facebookos oldalukon

lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.