Közélet

Számba veszik a helyi értékeket Szegeden is + FOTÓK

Számba veszik a helyi értékeket Szegeden is + FOTÓK

2013. október 28., hétfő
Számba veszik a helyi értékeket Szegeden is + FOTÓK
hungarikum_ertektar_eloadas06_gs

A magyarság összetartozását fejezik ki és erősítik a nemzeti tudatot azok a helyi értékek, melyeket a Csongrád Megyei Értéktár és a Szegedi Értéktár Bizottság vesz számba. Erről a folyamatról tartottak előadást a Móra-múzeumban.

Nemzeti értékeinknek hazai és határon túli összegyűjtéséről az országgyűlés a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényében rendelkezett. Ebben a munkában vesz részt a nemrég megalakult Csongrád Megyei Értéktár és a Szegedi Értéktár Bizottság, melynek munkáját előadás keretében mutatták be a Móra Ferenc Múzeumban. A „Hungarikumok – Nemzeti értékek” című rendezvényen elhangzott, az összegyűjtött értékekből állnak majd össze a Magyar Értéktár elemei. „A kormány a nemzeti értékek és hungarikumok összegyűjtését tűzte ki célul, amit jelez, hogy jogszabályi szintre emelték az ezzel való foglalkozást” – közölte

Orbán Imre.

A Móra Ferenc Múzeum történész-muzeológusa kifejtette, ebben a gyűjtőmunkában az a legfontosabb, hogy az adott közösség mit tart értéknek. A tavaly áprilisban elfogadott hungarikumokról szóló törvény meghatározása szerint a hungarikum olyan kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. A hungarikumokat a jövőben védjegy is fogja jelölni, míg a nemzeti értékeket a Hungarikum Bizottság által működtetett Nemzeti Értéktár tartja nyilván.

„Az, hogy miként viszonyul a világ a hungarikumokhoz nagyban függ attól is, hogy mi ezt hogyan tudjuk menedzselni, a külvilágnak bemutatni. Azt hiszem, jó úton haladunk ebben a munkában, a helyi Értéktár Bizottságok is elkötelezettek e mellett” – közölte Orbán Imre. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményeként működő Nemzeti Művelődési Intézetnek is fontos szerepe van a helyi értékek felkutatásában. Székely Anna módszertani referenstől megtudtuk, mivel a településeken működő művelődési házakkal állnak kapcsolatban, be tudják tölteni az értékmentő és értékgyűjtő funkciót is. „Az értékek ápolása is a feladatainkhoz tartozik, helyi amatőr művészekkel vagyunk kapcsolatban, illetve helytörténészekkel. A kiválasztás azonban mindig az adott közösség feladata” – hangsúlyozta. A Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodájának a legfőbb feladata, hogy ösztönözzék a településeket, támogassák azokat a közösségeket, akik értékeket teremtenek, illetve adnak tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.