Írjon nekünk

Egyház

Szerb búcsú Szőregen – már csak 15-en maradtak az 1600-ból + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

szoregi_szerb_templom18_gsA század elején még sok száz szerb élt Szőregen, mára azonban alig maradtak, de ahogy minden évben, idén is megtartották a szerb templomban a búcsút.

Szőregen már kevés szerb él, aki tartja a vallását, ennek ellenére a templom működik és tartanak istentiszteletet kéthetente. Szegedről jár ki egy pópa megtartani a misét. „Az önkormányzat mindig is támogatta a szerb egyház működését, a templom fenntartását. A helyi iskolában van szerb oktatás is. A búcsút minden évben megrendezik, és jómagam a katolikusokat is arra szoktam bátorítani, hogy jöjjenek el a szerbek búcsújára is” – mondta el portálunknak Rózsavölgyi József (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.

„Délelőtt volt a nagy liturgia, délután pedig a vecsernyével folytatódott a búcsú, ilyenkor zajlik nálunk a kalácsvágás és a búzaszentelés. A kalácsot és a búzát a mindenkori ügyeletes koma ajándékozza a közösségnek. A délutáni szertartás a templomban kezdődik, később kint, a szabad ég alatt van a terített asztal, ahol a pópa megszenteli a kalácsot és a búzát, majd a hívők a nyílt ég alatt látják vendégül egymást, ismerősöket” – mesélte Vladiszavljev Milán.

Megtudtuk: Szőregen 100 évvel ezelőtt 1600 szerb élt, most 15-en vannak. „Sajnos nem jellemző, hogy visszajárnának az elszármazottak, nem értem ezt a passzivitást. Sokan nem messze a határtól telepedtek meg. Csak akkor jönnek, ha valami intézni valójuk van, például anyakönyvi kivonat kell az állampolgársághoz” – fejtette ki az egykori egyházi testületi vezető (a püspök feloszlatta a szervezetet), hogy az elvándorlások mellett a hagyományok hatékony ápolására bizony szükség lenne azokra, akik ebből merítkeztek.

Kommentek

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Egyház

Bíró László tábori püspök a vasárnap jelentőségére is kitért Bordányban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vasárnap tud megtartani bennünket – mondta el Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke, aki a szentmisét követően A házasság öröme az Egyház öröme címmel tartott előadást Bordányban.

Tovább olvasom

Aktuál