/

Örökös aranypéntek és ajándék sör a szegedi iskolakezdésre

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

pocike_bisztro01_gsAkciókkal és vendégcsalogató árakkal készültek a szegedi kocsmák és vendéglátóhelyek az őszi szemeszterre. Az egyetemisták körében népszerű belvárosi krimók némelyikében pohár árán csapolják a korsó ászokat, van ahol ingyen sör jár egy bizonyos fogyasztás után. Szegedi sörkörkép!

Tetszik vagy sem, a szegedi vendéglátóhelyek bevételének nagy arányát az egyetemisták fogyasztása adja, így nem is csoda, ha a fiatalok által népszerű kocsmák és szórakozóhelyek nagy része valamilyen akcióval köszöntötte az őszi szemeszterre városunkba érkezett hallgatókat. Az Arany Ászok a nagy népszerűségre való tekintettel meghosszabbította “Aranypéntek” akcióját, így sokhelyütt október közepéig csapolnak kedvezményesen. A teljesség igénye nélkül jártuk körbe a város leglátogatottabb poharazóit, hogy kiderítsük: hol tudják az egyetemisták szűkös anyagi kereteiket leghatékonyabban kimeríteni?

– Egri Borozó (Jókai utca 6.)

A jogi viták miatt sokáig Nem Egri borozóként számon tartott krimó sikeresen adoptálta az Arany Ászok Aranypéntek akcióját: itt a korsó Borsodit mérik poháráron, 215 forintért. Sajnos csak péntekenként.

– Mátyás söröző (Szent Ferenc utca 23.)

A MÁV koleszosok és vasútállomásra/ról igyekvők által népszerű alsóvárosi hörpintő egyedi akcióval várja szomjas vendégeit: három csapolás mellé egy ajándék gyümölcsös sört kaphatunk. Itallapjukon egész baráti árak szerepelnek még, kocsmatúrához ideális helyszín.

– Kaméleon Pizzéria (Bécsi körút 16.)

Határozatlan időre örökös Aranypénteket hirdetett a Bécsi körút és a Szentháromság utca sarkán található söröző, azaz minden nap pohár áron mérik a korsó Arany Ászokot, 240 forintot kell érte fizetnünk. A baráti sörár mellett 2-őt fizet, 3-at kap akciót is kínálnak egy hetente meghirdetett töményre, cikkünk írásakor éppen a whisky volt kedvezményes.

kameleon_gs

– Millenniumi Kávéház (Dugonics tér 12.)

Minden nap Aranypéntek van a Milkában is: a Dugonics téri szökőkút szomszédságában nagy terasszal kitelepült vendéglátóhelyen 230 forintot kérnek egy korsó Arany Ászokért.

– Zero Art Cafe (Mikszáth Kálmán utca 20.)

Kiállításon és irodalmi esten is jártunk már a Zeroban, de sörözni sem rossz itt. Főként szeptemberben, amikoris Aranyból van minden nap, egy korsó sörért mindössze 210 forintot kell kicsengetnünk. Mindezt a belső udvar csendes kis teraszán is elfogyaszthatjuk, amíg az idő engedi.

– Pöcike Bisztró (Tisza Lajos körút 41.)

Év eleje óta új néven működik a Postapalota aljában található Golden Bull pub: az arany bikát Pöcike, a macska váltotta. A néhány asztalos becsületsüllyesztő “Szeptem-beer” akciójának köszönhetően egész hónapban poháráron, 225 forintért ihatjuk az ászokat. Kicsit fapados, iskolás szertárból vételezett bútorokkal lett berendezve, de a falakra festett ábrákból megismerkedhetünk Pöcike macska szürreális élettörténetével. A drága belvárosi kocsmák mellett kellemes, pénztárcabarát hely!

– Mignon Pub (Kossuth Lajos sugárút 6.)

A mediterrán hangulatú bár inkább a töményitalok terén akciózik, a feles Ballantines 290, a Bols vodka pedig 280 forint. Másfél hónapja koktélok is megjelentek az itallapon, a csodaszép mosolyú pultos lányok a Mosoly fantázianevű koktélt (vodka, szóda, citrom, szirup) ajánlották 310 forintért. Van szörp, így van macifröccs is (300 Ft.), a legolcsóbb sör pedig a Karpackie 280 forintos áron.

mignon_gs

– Nyugi kávézó és sörkert (Vitéz u. 28.)

– A BTK és a TIK szomszédságában lévő söröző megszámlálhatatlan, órára igyekvő bölcsészhallgatót nyelt már el az évek során. A nemrég felújított, zenés estekkel és kiállításokkal jelentkező helyen 250 forintos korsóárért mérik az ászokat.

– Caffe Cuba (Ady tér 2.)

Az egykori szépemlékű Regős helyén álló kocsma kétszáz forintos Löwenbräuval csalogatta vendégeit a nyáron. Az akciónak sajnos vége, viszont a hely alsó kategóriás sörökkel nyomul szeptembertől: a Rákóczi sör 220, míg a Riesenbrau csak 190 forint. Nagyfröccsöt sem rossz itt inni, csak 190 forintot kérnek érte.

Előző sztori

Szeged Polgármesteri Hivatala kincseket rejt

Következő sztori

Oskoláért tekernek Szegeden a bringások + TÉRKÉP