Orbán: ha otthon maradnak a szavazóink, úgy járunk, mint 2002-ben

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orbán ViktorA miniszterelnök szerint nem szabad eleve lefutottnak tekinteni a jövő évi választást, különösen nem a Fidesz támogatóinak, mert akkor úgy jár a jelenlegi kormányoldal, mint 2002-ben.

Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, úgy fogalmazva az országgyűlési választás előtti politikai versengésről, hogy “a ringben bármi megtörténhet”. Hozzátette, ezért komolytalannak tartja azokat a véleményeket, amelyek szerint az ellenzéknek nincs semmi esélye. Abban kell versenyezni egymással, hogy ki tett eddig többet és ki tud többet tenni a magyarok érdekében – hangsúlyozta.

Ha a kormánypártok szavazói eleve lefutottnak tekintik a választást, és otthon maradnak, “úgy járunk, mint 2002-ben, és megint jön az a nyolc cudar év, amit elszenvedtünk 2002 és 2010 között” – mondta a pártelnök-miniszterelnök, aki ezért mindenkit arra kért – különösen azokat, akik támogatják az elmúlt három év változásait -, hogy álljon ki Magyarország mellett.

“Szemben a szocialista nyolc évvel ez nem a szétesés, nem a hanyatlás, nem az elszegényedés, nem a kihasználtság” időszaka – emelte ki Orbán Viktor. Úgy értékelte, hogy “van egy kormányzati és össznemzeti teljesítmény a hátunk mögött”, tehát a múltbeli teljesítmények miatt az esélyek a mostani kormánytöbbség javára billennek el, de “nem ismeri a demokráciát az, aki azt hiszi, hogy bármilyen választás előre lefutott lenne”.

Szólt arról is – utalva a fideszes választókerületi elnökök menesztéséről szóló sajtóhírekre -, hogy személyi kérdésekkel a visegrádi Fidesz-KDNP-frakcióülés nem foglalkozott, a választókerületek vezetőinek kérdése pedig “még előttünk van, ahhoz hozzá sem kezdtünk”. Megjegyezte, van néhány fideszes választókerületi elnök, akinek az új választójogi törvény összeférhetetlenségi szabályai miatt – amelyek kizárják az egyidejűleg végzett polgármesteri és parlamenti képviselői munkát – döntenie kell, a jövőben melyik poszton szeretne helyt állni. “Döntéseket kell hozni, ez érint erős embereket, de ez nem leváltás, hanem a törvény változása miatt előállt kényszer, amelyre nem én fogom megadni a választ, hanem nekik kell megadniuk” – mondta.

Orbán Viktor a rádióinterjúban közölte azt is, hogy a magyar labdarúgó-válogatott győzelmét tippeli a péntek esti bukaresti román-magyar világbajnoki selejtezőn. “Ha visszagondolunk a legutóbbi budapesti mérkőzésre, ott mindenki láthatta, hogy jobbak voltunk” – mondta, hangsúlyozva, hogy nagy tisztelője a román labdarúgásnak. Egyúttal megerősítette, mivel szombaton lesz a lánya esküvője, természetesen nem a helyszínen nézi az esti meccset.

Előző sztori

Megindult a feketézés a cigarettapiacon

Következő sztori

Idén is ott lesz a halfesztiválon a kormányhivatal