Közélet

Nagyobb arányban térnek haza a külföldön tanuló magyar fiatalok, mint európai társaik

Nagyobb arányban térnek haza a külföldön tanuló magyar fiatalok, mint európai társaik

2013. szeptember 18., szerda
Nagyobb arányban térnek haza a külföldön tanuló magyar fiatalok, mint európai társaik
utazas01_gs

A külföldön tanuló magyar fiatalok jóval nagyobb arányban térnek haza, mint más európai ország fiataljai - hangzott el Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István ifjúságért felelős államtitkár elmondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar fiatalok Magyarországon boldoguljanak.

Szeretnék elérni, hogy a magyar fiatalok olyan stabil értékrenddel menjenek külföldre, hogy aztán az ott megszerzett tudást, tapasztalatot hazahozzák, és Magyarországon építsék a jövőjüket - tette hozzá.

Kiss Norbert

ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a bemutatott dokumentumra utalva azt mondta, céljuk az volt, hogy 2020-ig jövőképet, "iránytűt" adjanak a magyar ifjúságnak. Arról beszélt, hogy eddig több mint harminc, az ifjúsággal kapcsolatos intézkedése volt a kormányzatnak, amelyek közvetve vagy közvetlenül a fiatalok itthoni boldogulását szolgálják. "Ha a magyar fiatalok úgy érzik, hogy az egzisztenciájuk itthon nem elég jó, akkor az a dolgunk, hogy jó egzisztenciát teremtsünk, (...) ha úgy érzik, hogy azért nem vállalnak gyerekeket, mert anyagi nehézségekkel küzdenek, akkor a kormányzatnak az a feladata", hogy javítson az anyagi helyzetükön - fogalmazott, példaként a rezsicsökkentést említve.

Bauer Béla

, a Századvég vezető kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar fiatalok az elmúlt ezer évben alapvetően külföldön tanultak. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a rendszerváltás előttii generációk nem tapasztalhatták meg, milyen külföldön tanulni, ismereteket szerezni. A kutató azt mondta, Magyarországról jóval kevesebben tanulnak külföldön, mint a környező országokból. Közölte, a magyar egyetemisták 2,7 százaléka tanul rövidebb-hosszabb ideig külföldön, ez az arány Hollandiában 5,2 százalék, és az uniós átlag is nagyjából 5 százalék. Felhívta a figyelmet arra, hogy azok a magyar fiatalok, akik Nagy-Britanniában tanulnak tovább - felvételi arányukat tekintve - magasan kiemelkednek az európai átlagból. Az oda jelentkező fiatalok 60 százalékát veszik fel valamelyik felsőoktatási intézménybe, míg ez az arány a lengyel diákoknál 40 százalék, ami megfelel az uniós átlagnak. Megjegyezte, valószínű, hogy ez a jó eredmény a magyar oktatási rendszernek is köszönhető. Elmondta, azok a fiatalok, akik külföldre mennek - az eddigi adatok szerint - jóval nagyobb arányban térnek vissza, mint a többi európai ország fiataljai, sőt a - hagyományos helyszínként - Bécsben tanuló fiatalok még ennél is nagyobb arányban.

Téglásy Kristóf

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságügyi főosztályvezetője arról beszélt, hogy a most elkészült - és az interneten is elérhető - "Hozd haza a tudásod, itthon építsd a jövőd!" - a Magyar Ifjúság 2020 elnevezésű dokumentumon hat munkacsoport, 125 szakember dolgozott három hónapig. A munkacsoportokban 43 százalék volt a kormányzati szereplő, a többiek civilek, köztük ernyőszervezetek képviselői. Elmondta, folytatják a munkát, jobban bevonva a fogyatékkal élő, valamint a hátrányos helyzetű fiatalokat képviselő szervezeteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.